Tormay Cécile különös vonzódásai
Hogyan viszonyult Tormay Cécile a homoszexualitáshoz magánéletében, írói munkásságában? A nemi identitásra való rákérdezés nem csupán járulékos jellege lehet a tudományos megismerésnek, hanem olyan szempont, amely alapvetően befolyásolhatja a képek, irodalmi szövegek megítélését, de tanulságos lehet a későbbi értékelés szempontjából is.
Tormay Cécile
Tormay Cécile második regénye 1914-ben jelent meg a Singer és Wolfner kiadásában, Batthyány Gyula rajzaival. Batthyány Gyula az első magyar miniszterelnök dédunokája, akinek anyja gróf Batthyány Lajosné a Bujdosó könyv (1920-21) egyik női összeesküvője, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének egyik legelső katalizátora, és Cécile személyes küldetésének kijelölője. (Bujdosó könyv, Lazi, Budapest, 133.) Érdekes, hogy az írónő viszont eltekint a fiú, a homoszexuális férfi, Batthyány Gyula alakjának testi ábrázolásától, akinek jórészt csak hangja van, foglalkozása van (festő), s mint kiderül, Tormay barátja. Ellentétben a karikatúraszerűen, pár vonással jellemzett zsidó származásúaktól, és a realista ábrázolással megrajzolt többi baráttól.
Alakja azért is fontos, mert a nőkön kívül csak néhány személy szerepel a női szervezet megalakításának (a jobboldali szavazókat mozgósító, a kezdetben is több százezer tagot számláló MANSZ) közvetlen közelében, ráadásul Batthyány Gyula egy bizonyos értelemben normaszegő férfi. Ez a tény eddig elkerülte a Tormay-szakírók figyelmét, holott a közbeszéd egyik leginkább emlegetett kérdése lett Tormay megítélésével kapcsolatban a nemi identitás kérdése.
Másrészt fontos megjegyezni, hogy Tormay Cécile-nek a Horthy-rendszerben betöltött szerepe elsősorban azon is alapulhatott, hogy az írónő már mint bestseller szerző ismert volt a 1910-es években is, amely státuszt éppen “A régi ház” című regényével érte el elsőként, és ebben mindenképpen segítette a jó marketing, konkrétabban a Batthyány Gyula rajzaival illusztrált kiadás. A sikerkönyveket egykor “előállító” Singer és Wolfner jól érezte meg a szöveg és képiség egymással kölcsönhatásba lépő sikerpotenciálját.
Kerényi és “buzilobbi”
A nemi identitásra való rákérdezés tanulságos lehet a későbbi recepció szempontjából is. Ugyanis a könyv első kötete a 2012-ben induló, sokak által csak Kerényi Imre sorozatának hívott Nemzeti Könyvtárnak, amely nemcsak Tormay Cécile szövegét közli, hanem Batthyány Gyula rajzait is, de olyan minőségben, kontúrokkal, amelyek nem adják vissza az eredeti mű finomságát. Hasonmás kiadásról nem lévén szó, rámutat a mai jobboldali könyvkiadás paradoxonjaira: vagyis, nem az egykori könyvek finomságán van a hangsúly (az egyik korabeli kritikus például könyvecskéknek nevezte még a Bujdosót is), hanem nagyrészt azon, hogy az életmű beilleszthető legyen a mostani jobboldali könyvpiac által előállított történelmi transzparencia-halmazba, amely az eredeti kontextust is felülírni szándékozva szeretné “robosztussá”, vagy “hősivé” karikírozni az adott időszak íróit, művészetmodelljeit is, holott Tormay és Batthyány művészetéből másfajta tanulságok is levonhatóak.
Ez nem azt jelenti természetesen, hogy például a Lazi Kiadó nem próbálkozott volna a novelláknak másféle kontextust felidéző kiadásaival, olyan könyvborítóval, amely nem kötődik annyira a politikumhoz, de még egy mostani tanulmánykötet sem (“nem csak a magam terhét hordom…” Tormay Cécile és Napkelet, szerk. Kollarits Krisztina, Orpheusz, Budapest, 2013) tudott képileg elszakadni attól a gondolattól, hogy a “történelem viharaiban” emancipálódott szerzőnőről van szó, ami alapvetően elfedi a szerző saját politikai szerephelyzetére való rákérdezést, a szerzőnő egyéb vonzalmait. Ez, mivel nem az individuális teljesítményre helyezi a hangsúlyt, akadálya a Tormay-művek poétikai újraolvasásának is. Pedig Kerényi állításával ellentétben “a 61 éven át uralkodó balliberális kánonnal szemben most a nemzeti oldal kánonját kell megerősíteni”, nem biztos, hogy a feministák egy része érdektelen volt a Tormay-művek újraolvasása iránt (Bánki Éva, Gordon Agáta, Zsadányi Edit) 2010 előtt sem.
Ismeretes Kerényinek a Keresztény Színházi Fesztiválon tett azon homofób kijelentése is, ami szerint “elvenném a Színház- és Filmművészeti Egyetemtől a színészképzés jogát a pénzzel együtt”, és “fel kell venni ez ellen az erő ellen a harcot. Ez a buzilobbi tulajdonképpen”. Ezek a mondatok rávilágítanak arra, hogy a Nemzeti Könyvtár első kötetével nagyon is eltévesztette saját valósnak vélt attitűdjeit, ugyanis “A régi ház” esetében olyan szerzőnőről van szó, akinek identitásával kapcsolatban felmerült a leszbikusság, illetve egy olyan illusztrátorról, aki vállaltan homoszexuális volt. Ezzel nem arra akarok utalni, hogy a nemi jelölőkre való utalás, még az elhallgatás szintjén is számos kontextust felidéz.
Szapphó utódai
Tormay Cécile nyíltan, legalábbis a nyilatkozatai szintjén sohasem vallotta magát leszbikus indentitásúnak, levelezésében, visszaemlékezésekben nem találunk erre való utalást, néhány adat áll csak rendelkezésre azt illetően, hogy egyébként nem volt elutasító kezdő novellistaként a szexuális “mássággal” szemben, mivel egyik kedvenc szerzője Pierre Louys francia író volt, akiről a remek novellista, Szini Gyula ezt írta a Nyugatban: “Pierre Louys egy bátor könyvvel ugrott ki igen fiatalon, ez az “Aphrodite” volt, amely nevét máról holnapra világhírűvé emelte. Ez a könyv hadüzenet volt az obskurantizmus és képmutató erkölcs ellen. A pogány életörömet festette alexandriai és pompei freskók ma is élet eleven színeivel.”, valamint – elemzi Szini Gyula tovább a francai író művészetét: “Sapposzerű görög költőnő versei, amelyeket természetesen maga Pierre Louys írt, de a görög szellemek olyan átélésével, hogy eredetieknek hatottak – sem kisebb elbeszélő művei nem keltették azt a visszhangot, mint az “Aphrodite”. Ezek a művei, amelyekben költői szabadsággal írja meg a szerelmet, csak még jobban nyomatékosították Pierre Louys erotikus hírét és élesen szembeállították a közmorállal.”
