Törlik a Hamászt a terrorista szervezetek uniós listájáról
A döntés ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az unió elismerné a palesztin militáns csoport tevékenységét, és azt sem, hogy lényegét tekintve változott volna a Hamász minősítése, írja az MTI.
A bíróság a terrorlistás szankciók hatályát, köztük a Hamász anyagi forrásainak befagyasztását a fellebbezési határidőig fenntartják, arra az esetre, ha ezalatt további intézkedésekről születne megállapodás.
A Hamász vezetői üdvözölték az Európai Unió Bíróságának döntését, Számi Abu Zuhri, a Hamász gázai szóvivője kijelentette, hogy ez “a palesztin nép nagy győzelme”, a szervezet politikai hivatalának tagja, Izzat ar-Risek pedig azt mondta, hogy „igazságtalan hiba kijavításáról van szó, amelyet a Hamásznak, egy nemzeti felszabadító mozgalomnak okoztak”.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök viszont felszólította az uniót, hogy helyezze vissza a terrorszervezetek listájára a Hamászt.
Izraelt nem elégítették ki az EU magyarázatai, hogy mindössze technikai ügy a szervezet törlése a listáról. Az uniónak le kell szögeznie, hogy a Hamász egy gyilkos terrorszervezet, amely alapító okiratában hangsúlyozza, hogy célja Izrael elpusztítása.