Tordai Péter: Nem áruló Zoltai Gusztáv

Írta: Kacsoh Dániel / magyarhirlap.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

November 5-én tartja rendkívüli közgyűlését a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH). A testület elnöke, Tordai Péter által kezdeményezett tanácskozás hivatott eldönteni, maradhat-e posztján a még júliusban megválasztott Schwezoff Dávid ügyvezető igazgató.

Tordai Péter Fotó Villányi András

Tordai Péter (Fotó: Villányi András)

„Nem tudunk együtt dolgozni. Vagy ő, vagy én folytatom, erről szavaz majd a hitközség” – nyilatkozta lapunknak Tordai, hozzátéve, szintén a grémium határozhat majd a Schwezoff elleni fegyelmi eljárásról. A korábban transzvesztita múltja miatt botrányt kavaró ügyvezető ugyanis az elnök szerint az alapszabályba ütköző dolgokat követett el.

Felvetésünkre Tordai azt mondta, a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga tervezett, kormányzati támogatásban részesülő rekonstrukciója váltotta ki a vitát, Schwezoff ugyanis nehezményezte, hogy bár az épület a BZSH kezelésében van, a Mazsihisszal egyeztetett az ügyben a kabinet. Az ingatlan sorsa egyébiránt tizenöt éve téma, így nyilván nem mindegy az érintettek számára, kihez köthető majd, ha rendeződik a történet.

A teljes cikk itt olvasható.

támogatás

Címkék:BZSH, Mazsihisz