Több mint ezren pályáztak a Magyar Holokauszt Emlékév pályázatára
A másfél milliárd forintos civil alap támogatásaira több mint ezer pályázat érkezett – számolt be L. Simon Lászlónak, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága fideszes elnökének kommunikációs vezetője.
L. Simon László szeptember végén jelentette be, hogy a kormány másfél milliárd forintos kerettel civil alapot hoz létre a 2014-es magyar holokauszt-emlékévben megvalósuló civil és önkormányzati kezdeményezések támogatására.
A pályázatra november 15-ig lehetett jelentkezni. L. Simon László kormánybiztos szerdára egyeztetést kezdeményezett a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, a Magyarországi Orthodox Izraelita Hitközség, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány és az Országos Roma Önkormányzat képviselőivel. Az egyeztetésen részt vettek a pályázatot kiíró Miniszterelnökség képviselői is.
Az MTI-hez eljuttatott összegzés szerint a kiírásra összesen 1073 pályázat érkezett. A másfél milliárdos keretre csaknem 13,9 milliárd forintnyi támogatási igényt nyújtottak be. A pályázók többsége egyesület, magánszemély, illetve alapítvány volt, de számos oktatási intézmény, egyházi intézmény, határon túli szervezet, önkormányzat is volt a jelentkezők között.
A pályázatokat tizenkét témában sorolták. A kategóriák között van például műalkotás létrehozása, művészi tevékenység; dokumentum-, illetve játékfilm előkészítése, gyártása, forgalmazása; könyv, folyóirat, egyéb kiadvány elkészítése, összeállítása, megjelentetése; kiállítás; megemlékezések, program, programsorozat; oktatási program megszervezése.
A benyújtott pályázatokról az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága javaslata alapján a támogató dönt. Az elbírálás határideje: december 15. A Miniszterelnökség a nyertes pályázók listáját, a megítélt támogatási összegeket, a támogatás célját, a támogatott program megvalósítási helyét legkésőbb december 16-ig közzéteszi a kormány honlapján (www.kormany.hu), s ezt követően írásban tájékoztatja a pályázókat a pályázat eredményéről.
L. Simon László a pályázat kiírásakor tartott sajtótájékoztatóján kiemelte: a kezdeményezés célja, hogy az emlékévet, annak céljait a magyarországi zsidó közösségek bevonásával megismertessék a társadalommal, segítsék a szembenézést a történelemmel, valamint ösztönözzék a civil szféra aktivitását.
Kifejtette: a pályázat keretében egyebek mellett a társadalmi emlékezést és emlékeztetést segítő programokat támogatnak a magyar holokauszt témakörében, és segítik a zsidóság hagyományait, a helyi közösségeket ért veszteségeket bemutató programok szervezését.