Tizennégy nap haladékot kapott Natanjahu

Benjamin Netanjahu

Tizennégy nap haladékot kapott Benjamin Natanjahu arra, hogy megalakítsa kormányát. A választások végleges eredményének kihirdetése után, az állam elnöke Simon Peresz, miután meghallgatta minden megválasztott párt vezetőjének javaslatát, Natanjahura bízta a kormányalakítást. Eltelt a 28 nap, ami alatt ezt meg kellett volna tennie, de Bibinek nem sikerült. Ma, az elnöki rezidencián magyarázta a bizonyítványát: “Elveimmel ellentétes, hogy bojkottálnak bizonyos közösséget, ezért nem tudtam kormányt alakítani”.

Arról van szó, hogy Jáir Lapid pártja, a Jes Atid komolyan veszi a választóinak adott ígéretet – nem a miniszteri székekért akarnak a kormány-koalícióban részt venni, hanem el akarják érni, hogy mindazok a változások, amelyekért elindultak a parlamentbe, meg is történjenek. Ehhez pedig az kell, hogy a hagyományos jobboldali szövetség az ortodox vallásos pártokkal felbomoljon. Tehát Natanjahu “félrebeszél” – nem az orodox közösséget bojkottálja Jair Lapid és Naftali Benet, hanem azokat a párt-vezetőket, akik kerékkötői lennének a változásoknak. Elképzelhetetlen ugyanis, hogy azok a politikusok, akik eddig azért igyekeztek minden kormányban helyet találni maguknak, hogy az ortodoxok privilégiumait védjék, most kezet adnának arra, hogy minden izraeli állampolgár tanuljon olyan tárgyakat is, amelyek nem szükségesek a Talmudban való elmélyedéshez, ellenben a munkavállaláshoz bizony elengedhetetlenek. Vagy, hogy a Talmud-tanulás nem ad felmentést sem a hadseregben való szolgálat, sem a munka alól.

Lapid pedig azért lett politikus, hogy az izraeli “épeszű többséget” képviselje, akik fiatalon katonák, aztán dolgoznak, adót fizetnek, és nem hajlandók még egy családot eltartani csak azért, mert vannak, akik munka helyett a Talmudot tanulmányozzák. A választások eredménye jól tükrözi a “népakaratot”, amit a vallásos Benet pártja, a Zsidó Otthon is megerősít, hiszen ők vallásosak ugyan, de dolgoznak, adót fizetnek és az ország védelmében is kiveszik a részük.

Natanjahu harapófogóban van, a maga “felemás” pártjával, amiben Avigdor Libermannal is valahogy ki kell egyezzen. A választások előtt jó megoldásnak tűnt a közös jelöltállítás, de az eredmény túl gyengére sikeredett – 31 mandátumból 20 a Likudé 11 az Izrael Beitenu (Izrael az otthonunk). Ehhez képest Lapid 19 mandátuma fenyegetően sok, és nyomában Benet 12 mandátumos pártja, vitathatatlanul erős prés.  Mindkét kezdő (első választásos) párt vezetője valamikor miniszterelnök akar lenni. Lapidot “megkínálta” a baloldal néhány pártja, de ő köszönte, nem kérte – nem előre kódolható bukásra játszik, hanem hosszú távra, szisztematikusan építkezik, megfontol minden lépést. Ezért nem hajlandó már az elején olyan kompromisszumba belemenni, ami kérdésessé teheti a cselekvőképességét a kormányon belül.

Benet sem szédült meg attól, hogy miniszter lehet. Sikeres üzletember, számára kihívás a cionista vallásosok képviseletére és a szekulárisokkal való párbeszédre létrehozott pártot megerősíteni – az ortodoxoktól való megkülönböztetés hangsúlyozása már csak ezért is fontos neki. Hogy ez pillanatnyilag szövetségesévé teszi azt, aki később, minden bizonnyal az ellenfele lesz, az láthatóan nem zavarja, neki is van ideje még miniszterelnök lenni.

Lapid pedig azért lett politikus, hogy az izraeli “épeszű többséget” képviselje, akik fiatalon katonák, aztán dolgoznak, adót fizetnek, és nem hajlandók még egy családot eltartani csak azért, mert vannak, akik munka helyett a Talmudot tanulmányozzák. A választások eredménye jól tükrözi a “népakaratot”, amit a vallásos Benet pártja, a Zsidó Otthon is megerősít, hiszen ők vallásosak ugyan, de dolgoznak, adót fizetnek és az ország védelmében is kiveszik a részük.

Natanjahu harapófogóban van, a maga “felemás” pártjával, amiben Avigdor Libermannal is valahogy ki kell egyezzen. A választások előtt jó megoldásnak tűnt a közös jelöltállítás, de az eredmény túl gyengére sikeredett – 31 mandátumból 20 a Likudé 11 az Izrael Beitenu (Izrael az otthonunk). Ehhez képest Lapid 19 mandátuma fenyegetően sok, és nyomában Benet 12 mandátumos pártja, vitathatatlanul erős prés.  Mindkét kezdő (első választásos) párt vezetője valamikor miniszterelnök akar lenni. Lapidot “megkínálta” a baloldal néhány pártja, de ő köszönte, nem kérte – nem előre kódolható bukásra játszik, hanem hosszú távra, szisztematikusan építkezik, megfontol minden lépést. Ezért nem hajlandó már az elején olyan kompromisszumba belemenni, ami kérdésessé teheti a cselekvőképességét a kormányon belül.

Benet sem szédült meg attól, hogy miniszter lehet. Sikeres üzletember, számára kihívás a cionista vallásosok képviseletére és a szekulárisokkal való párbeszédre létrehozott pártot megerősíteni – az ortodoxoktól való megkülönböztetés hangsúlyozása már csak ezért is fontos neki. Hogy ez pillanatnyilag szövetségesévé teszi azt, aki később, minden bizonnyal az ellenfele lesz, az láthatóan nem zavarja, neki is van ideje még miniszterelnök lenni.