Tiltakozások az antiszemita Tormay Cécile-ről elnevezett utca miatt

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Az I. zsidótörvény elfogadásának 75. évfordulójával egybeesve, Budapest Főváros Önkormányzata 2013. május 29-én utcát nevezett el a II. kerületben az az antiszemita írónőről, Tormay Cécile-ről. A Fidesz és a Jobbik támogatta a javaslatot a Fővárosi Közgyűlésben, az MSZP képviselője tiltakozott.

tormay_cecile

Az előterjesztés vitájában az MSZP-s Bánsághi Tamás a Tormay Cécile-ről való elnevezés ellen emelt szót, álláspontja szerint az írónő munkássága a zsidóellenességről, az uszításról szól és nem vitathatatlanul köztiszteletben álló személy.

A Mazsihisz, a Debreceni Zsidó Hitközség és a Zsidó Világkongresszus elnöke is megfogalmazta tiltakozását.

A Mazsihisz tiltakozása

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége megdöbbenéssel értesült arról, hogy az első zsidótörvény hatályba lépésének hetvenötödik évfordulóján, Budapest Főváros Tarlós István vezette Önkormányzata utcát nevez el a II. kerületben Horthy Miklós kedvenc írónőjéről, az antiszemita nézeteit nyíltan valló Tormay Cécile-ről, akinek számos gondolatát tartották irányadónak a magyar politikai antiszemitizmus vezéralakjai.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége felkéri Tarlós Istvánt, hogy vonja vissza ezt a döntését, s tegye mindezt Magyarország kormányának nyilatkozatával összhangban, amelyet Rétvári Bence szerdán, Jeruzsálemben az antiszemitizmus elleni világfórumon ismertetett a világ közvéleményével: „Magyarországon a kormány mindig is fellépett és számtalan intézkedést tett az elmúlt három évben annak érdekében, hogy az antiszemita jelenségek ne nyerjenek nagyobb teret, illetve visszaszoruljanak.” Így fogalmazott a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. Ezen gondolatok jegyében kérjük a főpolgármestert: ne nevezzenek el a fővárosban közterületet olyan személyről, akinek élete és munkássága megkérdőjelezi a magyar kormány elkötelezettségét az antiszemitizmus elleni küzdelemben.

***

A Debreceni Zsidó Hitközség elnökének tiltakozása

Tisztelt Főpolgármester Úr!

Mély megdöbbenéssel értesültem róla, hogy Tormay Cécileről közteret nevezett el a Fővárosi Közgyűlés.

Ugyanakkor végtelenül sajnálom, hogy – a labdarugás szeretete okán – szívemhez oly közel álló Albert Flóriánt, egy lapon emlegetik olyan személlyel, akit nem népszerűsíteni, hanem kiírnunk kell a köztudatból.

Egy író műveit szubjektíven lehet csak megítélni. Valakinek tetszik, valakinek nem. Azonban a múltban élt, a közéletben szereplő Tormay Cécileről a történelem már véleményt alkotott.

A II. világháború magyar áldozatainak emléke, a kirekesztés, a rasszizmus, és az antiszemitizmus elfogadhatatlanságának erős hite az, amit a XX. század tanulságként kell jelentsen mindannyiunknak!

Alapvető társadalmi és morális feladat, hogy Magyarországon ne lehessen olyan személyről közterületet elnevezni, aki támogatta a numerus clausus fennmaradását, és személyesen köszöntötte a fasiszta Mussolinit, jelezve ezzel a közvélemény számára egyértelmű állásfoglalását a fasizmus eszmeisége felé.

Nem lehet számunkra példakép, és nem viselheti közterület sem a nevét annak, aki műveiben zsidózik, uszít és a fasizmus ideológiáját népszerűsíti.

Tisztelet Főpolgármester Úr!

Alapvető emberi normaként kezelendő felszólításunk tartalma, hogy gondoljon a még mai is közöttünk élő holokauszt túlélőkre is, akikkel szemben nekünk, utódoknak feladatunk úgy cselekednünk, hogy nekik ne kelljen a múlt borzalmait felidézniük, egy nyíltan antiszemitáról elnevezett köztér padjain ülve, szembesűlve azzal a tudattal, miszerint az ő életüket tragikus körülmények közzé sodró és családtagjaikat kiírtó eszmeiség támogatást és támogatókat kap közéletünkben.

Bízva a Főpolgármester Úr eddig is megismert, a rasszizmust szigorúan elitélő hozzáállásában kérem, hogy javítsák ki az elkövetett hibát, amely csak a tájékozatlanság okán fordulhatott elő.

Tisztelettel:

Horovitz Tamás

a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke,

a Közép és Kelet-Európai Zsidó Hitközségek és Szervezetek Egyesületének elnöke

*  *  *

A Zsidó Világkongresszus elnökének tiltakozása

Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke csütörtökön “megdöbbenésének” adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a fővárosi önkormányzat utcát kíván elnevezni Tormay Cécile “nacionalista” és “nyíltan antiszemita” írónőről.

“Az Orbán Viktor miniszterelnök Fidesz pártjának egyik tagja által vezetett budapesti önkormányzatnak ez a döntése kérdésessé teszi azt a zsidó közösségnek adott ígéretet, amely szerint a magyar hatóságok erőteljes harcot folytatnak majd az antiszemitizmus ellen” – hangoztatta közleményében Lauder.

“Ugyanakkor úgy tűnik, emlékeztetni kell őket arra, hogy Tormay Cécile nemcsak Horthy Miklós egyik kedvenc írója volt. Hanem hírhedt antiszemita is” – írta a WJC elnöke.

Lauder emlékeztetett rá: a WJC májusi budapesti kongresszusán Orbán Viktor kijelentette, hogy “az antiszemitizmus elfogadhatatlan és tolerálhatatlan” és hogy “a történelem megtanította a magyarokat arra, hogy időben fel kell ismerni az antiszemitizmust”. A WJC elnöke reményét fejezte ki, hogy a fővárosi önkormányzat felismeri: a “Horthy és az olyan tanítványainak antiszemitizmusa, mint Tormay Cécile”, valamint az általuk teremtett politikai és intellektuális légkör előfutára volt a magyar zsidók százezrei náci haláltáborokba való deportálásának.

“Szorgalmazzuk, hogy Orbán Viktor miniszterelnök beszéljen Budapest polgármesterével, aki pártjának tagja és győzze meg arról, hogy vonja vissza tervét, hogy utcát nevezzenek el Tormay Cécile-ről” – áll Ronald S. Lauder közleményében. (MTI)

[popup][/popup]