A cikk a Pilpulon jelent meg, a szerző ugyanakkor az Ex Symposion Pilpul-vendégszámában olvasta – ez magyarázza a folyóirat jelen számra vonatkozó közlési szempontjait is –, az állításait így ebben a kontextusban fogalmazta meg. Így az Ex Symposion lapszámára vonatkozó kitételek a Pilpul autonóm anyagválogatását illetik.
Az Ex Symposion friss, 87. száma (2014) sajtótörténeti szemszögből különös írást közöl: különöset, mert a mű másik folyóirat régebbi közleményéhöz fűzött „olvasói levél” (így a szerkesztőségi jegyzet az írás végén; eredetileg, ha jól látom, a Pilpul.net közölte, amiről nem tudtam) – ilyesmi nagyon ritkán vagy soha nem lát napvilágot. Az eredeti megjelenés helyén – aSzombatban – ez persze teljesen normális lett volna. (Legkönnyebben hozzáférhető itt.)
Ha az Ex Symposion szerkesztősége ilyen meglepő módon eltért a folyóiratok publikációs szokásrendjétől, erre nyilván fontos oka lehetett.
A másik különös tény: a szóban forgó írás személyes támadás ellenem. Az ilyen írás kéziratát betekintésre – a szerző engedélyével – meg szokták küldeni a bírált embernek, még sűrűbben megjelenő lapok is, hogy módot nyújtsanak a válaszra, ha esetleg a becsület forog kockán. AzEx Symposion következő száma hónapok múlva jelenik csak meg, addig rajtam kell ragadnia ennek a vádnak – olyan folyóiratban, amelyet külön cikkben méltattam a múltkor, amelynek a politikai/világnézeti környezete megegyezik az enyémmel. Ha neokonzervatív vagy „nemzeti radikális” (szélsőjobboldali) ellenfeleim mondanak el mindennek, az – ha a vád indokolatlan – csupán kellemetlen, de a független „szellemi baloldal” egyik orgánuma esetében ez súlyos eset, hiszen ilyen folyóirat nyilván alaposan megfontolja, mit mond rólam. (Jellemző, hogy a lapszám nyilvános bemutatója az egyik törzshelyemen volt, az Aurórában; engem természetesen nem hívtak.)
Baloldali embert antiszemitának nevezni baloldali lapban legalább olyan megbélyegzés, mint jobboldali embert nevezni jobboldali lapban hazafiatlannak vagy nemzetellenesnek.
Galántai László olvasói levele („Van másik! – Az identitáskérdés margójára”, Ex Symposion, 2014/87. 36–39. o.) nem teszi próbára az intelligenciámat, az invenciómat, a képzelőerőmet vagy a stílusérzékemet.
Olvasómnak – eltekintve olyan
rosszhiszemű és 100%-ig alaptalan
célozgatásoktól, mint „az állítás […az] egyik, sokszor az antiszemita diskurzusokban felbukkanó közhelyet erősíti meg”, vagy: „…a kisebbséget homogenizáló, antiszemita diskurzusok nyelvét beszél[em]…”, vagy: „… ez… nem több súlyos antiszemita közhelynél”, „…(bár ezt… TGM nem érthette így…)”, vagy: „…az állítás önmagában még kontextusával együtt [?] sem különbözteti meg magát élesen az antiszemita diskurzusok ismert szólamától…”, vagy: „…a fenti állítás csak akkor értelmes, ha láthatóvá [helyesen: hallhatóvá] tesszük antiszemita felhangjait…”, vagy: „[a]láírás nélkül akár egy szélsőjobboldali portálon is olvashatnánk e sorokat”, vagy: „[a] magyar zsidó identitás nem egyenlő a »zsidókérdéssel«, ismét csak feszengve utalunk erre a tényre, amit a neves szerzőnél kevesen tudhatnak jobban”, vagy: „[a] »zsidókérdés megoldása« szintagma már igazi rémálom, ismét csak az antiszemita diskurzusok kedvelt fordulata…” – két tartalmi állítása van, amelyek logikai és lélektani alapja közös: szerinte avval a téves állítással (így kiemelve csakugyan bizarrul és butuskán hangzik), amely szerint (1) a mai magyarországi zsidók többnyire a balliberális pártokra szavaznak, meg avval, hogy (2) a XX. századi zsidóság vallása nem a judaizmus volt, hanem a szocializmus, én mintegy „lejáratom” a magyar zsidókat.
Ad (1): a magyarországi zsidók – azért így, mert magyar zsidók nemcsak Magyarországon élnek, hanem a szomszéd államokban és a nyugati diaszpórában és Izraelben is – valóban többnyire a kollokviálisan „balliberálisnak” (vagy „zöld”-nek) nevezett, ma ellenzéki pártokra szavaznak, és csakugyan őrültnek kellene tartanunk őket, ha nem így járnának el, hiszen a magyarországi jobboldalon erős a zsidóellenesség, a ballib politikai tábor pedig általában elveti és ellenzi az ilyesmit, olykor még tesz is ellene. Nem gondolnám, hogy kompetitív választási-képviseleti rendszerben kompromittáló, hogy valamely embercsoport az érdekeinek inkább megfelelő politikai döntést hoz. Így dönt, ha nem ment el az esze. Ennek a köztudomású ténynek a csavaros letagadása és rejtegetése érthető félelmi reakció, de céltalan, mert ennek a szabódásnak az égvilágon senki nem ad hitelt, még Galántai se.
Ad (2): az ugyancsak közismert tény (vö. éppen az Ex Symposion hivatkozott számának más írásaival), hogy a zsidók aránya a szocialista és kommunista mozgalmakban sokszorosan meghaladta az összlakosságon belüli arányszámukat, és hogy szintén óriási mértékben voltak reprezentálva a munkásmozgalom vezetői és a baloldali (mindenekelőtt a marxista) értelmiségiek között: vitathatatlan tény. (Volt olyan esztendő, amikor a Magyarországi Szociáldemokrata Párt
teljes vezetősége kizárólag zsidókból állt.
No és? Nincs ez ellen kifogásunk, hiszen nem vagyunk antiszemiták. És antiszocialisták se vagyunk.) Galántai láthatólag azt hiszi, hogy ha valakit szocialistának, kommunistának, anarchistának tartunk vagy nevezünk, evvel valami rosszat mondtunk róla – mennyire valószínű ez marxista, anarchokommunista szerző (szerénységem) esetében? A zsidók fölülreprezentáltsága a radikális baloldalon érv lehetett a zsidók ellen Hitler, Teleki, Gömbös, Piłsudski, Goga, Codreanu, Hácha, Tiso stb. szövegeiben, hiszen számukra a radikális baloldaliság negatívum volt. De mi közöm ehhöz nekem? Semmi.
Továbbra is ad (2): persze mindez még nem jelentené, hogy a XX. századi zsidóság vallása nem a judaizmus volt, hanem a szocializmus – ez a filozófiai beszédben nem ismeretlen, túlfeszített metafora, nem is tart (természetesen) igényt holmi empirikus leírás magas rangjára. Ugyanakkor: a legradikálisabb emancipációs projekt és a máig emancipálatlan zsidóság – van még nép, amelynek teljesen új államot kellett alapítania a sivatagban, mert úgy érezhette (Auschwitz után azért nem kevés joggal; és Auschwitz után, Auschwitz tudatában is voltak még pogromok 1945/46-ban Magyarországon és Lengyelországban…), hogy kitaszítják az európai népek közül? – kapcsolata nem természetellenes.
Természetellenes a zsidóság pozíciója volt az 1917 és az 1945 előtti tőkés rendszerben, s ebből a pozícióból az univerzalista, messianisztikus, chiliasztikus megszabadulás, amely nemcsak a zsidók üdvét hozza el, hanem mindenkiét (ennyiben – Ernst Bloch rá a tanú – analóg, igen, a keresztyénséggel, amelyhez mintha szintén lett volna a zsidóknak közük), amely tehát nem önzés, nem identitáskeresés, hanem az adott személyes és szociális, gyötrő helyzetből való nagylelkű, nemes és heroikus kitörés, nem pedig menekülés, és nem is beletörődés, ennyiben tehát valóságos remény: nos, ez metaforikusan – szerintem – nevezhető „vallás”-nak, s ezt csak az nem érti, aki nem akarja.
A teljes cikk itt olvasható.
