Tett és Védelem Alapítvány: “Két elkötelezett antiszemita munkásságát díjazták”

Írta: Szombat - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

“24 óra leforgása alatt két elkötelezett antiszemita munkásságát díjazták magas állami kitütetéssel…”

Döbrentei Kornél átveszi kitüntetését (Fotó: Mohai Balázs, MTI)

… Kásler Miklós Döbrentei Kornél antiszemita író mellett, Takaró Mihály önjelölt irodalomtörténészt is kitüntette, akinek több antiszemita botránya is volt már, többek között kétségbe vonta Spiró György emberi mivoltát” – posztolta facebook oldalán a Tett és Védelem Alapítvány, mely az EMIH és Köves Slomó vezető rabbi kezdeményézésére létrejött, zsidóellenességet monitorozó szervezet.

A díj mellé egymillió forint pénzjutalom és 65 év felett havi 200 ezer forint nyugdíjkiegészítés jár.

Takaró Mihály is új kitüntetést kapott 2019 március 13-án, ahogy 2014 augusztusában is kitüntette már őt a kormány

Néhány idézet a kitüntetettektől.

Döbrentei Kornél:

„Nem mindig ott van a sír, melyben egy nemzet süllyed el, ahol ássák. Nálunk ez, ahol állítólag árkokat temetnek, miközben keresztfákat döntenek ki, kivált igaz. A temetőszolgákat máshonnan igazgatják. Onnan, ahová a madár is kéken jár (micsoda madár!), de az nem a boldogság kék madara…”

“A magyarországi zsidóság nem éppen a nyájas honszerető népréteg szerepében tűnik fel.”

„A zsidótörvényeket éppen a zsidóság megmentése érdekében, mintegy összekacsintva a zsidóság akkori vezetőivel hozták meg.”

„A német követelések kielégítése érdekében például zsidó deputáció járt fönt Horthynál a doni hadsereg mielőbbi kiküldését szorgalmazva. És hát a papírtalpú bakancsokat valakik akkor is gyártották” – idézte fel a 444.hu.

Takaró Mihály Kertész Imréről:

Kertész Imre tulajdonképpen magyar, vagy nem az ? Ön szerint ?

Takaró Mihály nagyon szépen, magvasan fogalmazza meg a magyarság lényegét: NEM FAJ, RASSZ KÉRDÉS, HANEM SORSVÁLLALÁS ! A riporter kédésére (a sokak által vitatott Kertész Imre vajon magyar-e) a válasz: – ezt maga Kertész Imre fogalmazta meg a “Végső kocsma” cikkben -Kertész Imre naplójából részletek-, ami az ÉS 2001 december 19.

Ugyancsak Takaró Mihály Petri Györgyről és Spiró Györgyről:

Takaró Mihály: Klebelsbergtől Spiróig II. rész

Betiltott irodalom – Kondor Katalin vendége: Takaró Mihály irodalomtörténész Közéleti Szalon – 2009. május 26., Polgárok Háza (részletek) Nézze meg az I. részt is! www.polgarokhaza.hu

 

[popup][/popup]