Temetőfelújítási program gondozatlan zsidó sírkertekre

Írta: Szombat - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

Újabb negyvenhat gondozatlan zsidó sírkert újul meg 532 millió forint kormányzati forrásból – közölte a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) hétfőn az MTI-vel.

 

A kunszentmártoni zsidó temető (Képünk illusztráció)

Azt írták: a kormány támogatásával két ütemben újulnak meg a gondozatlan vagy elenyészőben lévő zsidó temetők. Az első, lezárult ütemben negyvenhárom sírkert újult meg 468 millió forintból. A második ütemre júniusban írt ki pályázatot a Mazsök. A százhat beérkezett pályázatból negyvenhat sírkert rendbetételét támogatja a közalapítvány.

Kitértek arra: a Mazsök először 2018 januárjában írt ki pályázatot az európai kulturális örökség részét képező, Magyarország területén található gondozatlan, elenyészőben lévő zsidó sírkertek, sírhelyek rekonstrukciójának támogatására.

A pályázatok elbírálásakor előnyt élveztek azok, akik a feladatot közfoglalkoztatottak bevonásával valósították meg, illetve akik fogadó szervezetként iskolai közösségi szolgálat program kidolgozásában és megvalósításában működtek közre.

Előnyt élveztek továbbá azok is, akik védnökséget vállaltak a temető felett, vagy védnökséget szerveztek helyi, országos, illetve nemzetközi civil szervezetek, oktatási intézmények vagy közéleti szereplők, illetve a kulturális és tudományos élet elismert képviselőinek megnyerésével – olvasható a közleményben.

[popup][/popup]