Tel Aviv: tízezren tüntettek a kormány gazdaságpolitikája ellen

Írta: ujkelet.live - Rovat: Hírek - lapszemle

Az izraeli média becslései szerint mintegy tízezer tüntető gyűlt össze szombat este a Rabin téren, Tel Avivban a kormány COVID-19 járvány során alkalmazott gazdaságpolitikája ellen tüntetve.

A rendőrség több száz tiszttel biztosította a helyszínt, és számos feltételt szabott a tiltakozás megtartásához, amelyek közül néhány a koronavírussal volt kapcsolatos. A résztvevőknek 20 fős csoportokban egymástól két méterre kellett állniuk, míg minden csoportnak tíz méter távolságot kellett tartania a többi csoporttól.

A tömeg a társadalmi távolságtartásra vonatkozó rendeletet nem igazán tartotta be rendesen a demonstráció egésze során.

A szervezők azt akarták, hogy a tiltakozás ne kapcsolódjon semmilyen politikai párthoz, így a politkusoktól érkező kéréseket, hogy felszólalhassanak az eseményen, elutasították.

A rendezvényen azonban megjelent a Benjamin Netanjahu ellen tüntető “crime minister” csoport is, akiket a média szerint a szervezők távozásra szólítottak.

A tüntetésre a különböző gazdasági háttérű és szektorban dolgozókat várták, köztük kisvállalkozások tulajdonosait, szabadúszókat és független munkavállalókat, a szórakoztatóipar és az éttermi és vendéglátóipari valamint az idegenforgalmi szektor tagjaira.

Mióta a kormány április 19-én elkezdte fokozatosan feloldani a megszorító intézkedéseket, az izraeli foglalkoztatási szolgálat szerint 394621 személy ment vissza dolgozni, míg 143153 személy jelentkezett munkanélküli-segélyre.

Jelenleg a munkanélküliek száma 849052, ebből 578309 fő fizetés nélküli szabadságon van. A munkanélküliségi ráta 21%.

Teljes cikk

 

[popup][/popup]