Távozik a Pegazus kémszoftvert gyártó izraeli cég vezérigazgatója

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

A Pegasus kémprogramot is gyártó NSO Group izraeli szoftvercég vasárnap bejelentette, hogy távozik posztjáról Salev Hulio, a vállalat vezérigazgatója, írja a Reuters.

Salev Hulio, az NSO Group távozó vezérigazgatója

Egyelőre Jaron Sohatot, a cég operatív igazgatóját nevezték ki – szemlézte a hírt a Telex.hu -, hogy felügyelje a vállalat átszervezését, mielőtt bejelentenék a vezérigazgató utódját. Sohat azt mondta, hogy az NSO tenni fog érte, hogy a szoftvereit csak a megfelelő célok érdekében használhassák.

Az NSO már tavaly októberben bejelentette, hogy megbízott vezérigazgató veszi át a társalapító Hulio helyét a cég élén, ő azonban hetekkel később lemondott, miután az amerikai kereskedelmi minisztérium feketelistára tette a céget.

Az NSO mintegy 750 munkavállalója közül körülbelül 100-at – a személyzet mintegy 13 százalékát teszi utcára. A visszalépett vezérigazgató, a három alapító egyike, a lap szerint vevőt keres a következő időszakban a cégnek.

A Pegasus kémprogram körüli botrány 2021. július közepén robbant ki egy nemzetközi, 17 újság részvételével zajló oknyomozó projekt keretében, amiben Magyarországról a Direkt36 vett részt. Akkor derült ki, hogy az okostelefonok feltörésére alkalmas izraeli kémprogramot – amelyet a gyártó állítása szerint kizárólag állami szerveknek bocsátanak rendelkezésére – számos országban nemcsak az eredeti céljának megfelelően (vagyis terroristák, bűnözők leleplezésére) használhattak fel.

Az ügynek azóta is folyamatosan vannak fejleményei. Az Európai Parlament március elején döntött arról, hogy Pegasus-vizsgálóbizottságot állítanak fel.

Teljes cikk

[popup][/popup]