Tartományi választások Németországban: a szélsőjobb és a zöldek lehetnek a nyerők

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Brandenburgban az SPD vagy az AfD, Szászországban a CDU kaphatja a legtöbb szavazatot vasárnap.

Fotó: dpa / Sebastian Willnow

A németországi Brandenburg tartományban a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) vagy az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali ellenzéki párt, Szászországban pedig a Kereszténydemokrata Unió (CDU) kaphatja a legtöbb szavazatot a vasárnapi helyi törvényhozási (Landtag-) választáson a pénteken ismertetett közvélemény-kutatási eredmények szerint.

Az utóbbi hetek felmérései alapján az AfD mindkét tartományban előrelép a legnagyobb pártok közé, és sikere átalakítja az ország újraegyesítésének idején, csaknem harminc éve kialakult erőviszonyokat. Megerősödnek a Zöldek is, a két hagyományos néppárt, a CDU és az SPD pedig súlyos veszteségekre számíthat.

Ez várható a vasárnapi szavazás előtti egyik utolsó kutatás szerint is, amely a ZDF országos köztelevízió megbízásából készült. Eredményei szerint Brandenburgban az ország újraegyesítése óta megszakítás nélkül kormányzó SPD a szavazatok 22 százalékára számíthat, ami csaknem 10 százalékpontos gyengülés az előző, 2014-ben tartott Landtag-választáson elért 31,9 százalékhoz képest.

A  ZDF Politbarometer elnevezésű kutatássorozatának új adatai szerint az AfD 21 százalékon áll Brandenburgban, csaknem 10 százalékponttal erősödött a 2014-ben elért 12,2 százalékhoz képest.

A főváros, Berlin körül elterülő – a volt NDK területén fekvő – tartományban a CDU hagyományosan gyengébb a szociáldemokratáknál, de rendre a legnagyobb ellenzéki erő, 20 százalék feletti támogatottsággal. Vasárnap viszont az AfD mögé szorulhat, a szavazatok 16,5 százalékát gyűjtheti össze, a 2014-es 23 százalék után.

Várhatóan az SPD jelenlegi koalíciós partnere, az egykori keletnémet állampárt utódszervezetéből kialakult Die Linke (Baloldal) is gyengül, a szavazatok 14 százalékát szerezheti meg, a 2014-ben elért 18,6 százalék után.

A Zöldek pártja 14,5 százalékos eredményt érhet el, ami több mint a duplája a 2014-ben elért 6,2 százaléknak.

A potsdami Landtagba bejuthat még a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) és a jobboldali Szabad Választók Pártja (FW), mindkét párt a bejutási küszöbön, 5 százalék körül áll.

Szászországban a CDU a meghatározó erő, az ugyancsak a volt NDK területén fekvő tartományt az újraegyesítés óta megszakítás nélkül a kereszténydemokraták kormányozzák, vagy egyedül, vagy az SPD-vel, vagy az FDP-vel koalícióban. A legutóbbi, 2014-es Landtag-választás óta a szociáldemokratákkal.

Vasárnap a CDU a szavazatok 32 százalékára számíthat, ami több mint 7 százalékpontos gyengülés a 2014-ben elért 39,4 százalékhoz viszonyítva.

A CDU-tól jobbra álló AfD várhatóan bőven megduplázza, a 2014-es 9,7 százalékról 24,5 százalékra emeli támogatottságát, ezzel a második legnagyobb frakciót alakíthatja a drezdai Landtagban.

Az SPD-től balra álló Baloldal a szavazatok 14 százalékára számíthat, támogatottsága 5 százalékponttal csökkenhet a 2014-ben elért 19 százalékhoz képest.

A  Zöldek várhatóan majdnem megduplázzák az öt évvel ezelőtti eredményüket, a baloldali irányultságú ökopárt a 2014-es 5,7 százalék után a szavazatok 11 százalékát szerezhetik meg.

Az SPD a kisebb, 10 százalék alatti támogatottsággal rendelkező pártok közé szorulhat Szászországban. A szavazatok 8,5 százalékára számíthat, az öt évvel ezelőtti 12,4 százalék után.

A drezdai Landtagba hatodik pártként bejuthat az FDP is, amely 5 százalékos támogatottsággal a bejutási küszöbön áll.

(MTI)

[popup][/popup]