Tarlós: mindenkinek szembe kell néznie a múlttal

Mindenkinek szembe kell néznie a múlttal, és az eseményeket tárgyszerűen érdemes feltárni, így enyhül a társadalom kollektív lelkiismeretére nehezedő nyomás is – mondta a főpolgármester a budapesti gettó felszabadulásának 73. évfordulóján, csütörtökön Budapesten.

 

Tarlós István a Dohány utcai zsinagógában tartott megemlékezésen hangsúlyozta: az egykori bűnök nyílt elismerése nem a társadalmi, közösségi vagy egyéni gyengeség jele, hanem a feldolgozás és a megbocsátás lehetősége, lehetőség örök érvényű tanulságok levonására.

“Magyarország  és a főváros túlnyomó többsége ma összefog annak érdekében, hogy ebben a hazában semmilyen etnikai, faji vagy vallási közösséghez tartozó honfitársunk ne szenvedhessen el sérelmet, hogy hasonló szörnyűségek ne ismétlődhessenek meg” – fogalmazott a főpolgármester. Emlékeztetett arra, hogy a budapesti gettó területén több tízezer ártatlan ember szenvedett, és több ezer vesztette életét a második világháború kegyetlen végjátékában.

Tarlós István hangsúlyozta: nehéz, de kötelező a 20. század egyik legkegyetlenebb időszakáról beszélni, mert a bűnre és a felelősségre emlékeztet. A magyarországi zsidóság története mindig is elválaszthatatlan volt a magyarság történetétől – mondta.

A főpolgármester szólt arról, hogy a trianoni békeszerződést követő időszak a zsidó származású magyarok számára általában a jogegyenlőség és az akadálytalan előrehaladás végét is jelentette. Az 1930-as években a zsidótörvények megszavazása, a zsidók munkaszolgálatra berendelése, elhurcolása és számos vidéki pogrom után már körvonalazódott, hogy a magyarországi és budapesti zsidóságra milyen sors vár.

A náci Németországnak a zsidóság megsemmisítésére irányuló programjáról, a “végső megoldásról” 1942 januárjában határoztak, ebben célul tűzték ki a sokmilliós európai zsidóság gyakorlatilag teljes kiirtását. A német megszállás után Magyarországon is azonnal megkezdődött a zsidó emberek gettókba gyűjtése – idézte fel.

Tarlós István elmondta, a nyilas vezetés 1944 november közepén határozta el, hogy a teljes budapesti zsidó lakosságot erőszakos eszközökkel elkülöníti. A VII. kerületben kijelölt úgynevezett “nagy gettó” kevesebb mint fél négyzetkilométer nagyságú összefüggő terület volt. Innen előbb több mint tízezer nem zsidó polgárt kiköltöztettek, majd a helyükre a sárgacsillagos házakból mintegy 40 ezer zsidó embert zsúfoltak be. A területet december elején zárták le, és a létszám néhány hét alatt elérte a csaknem 70 ezret.

Az idő múlásával a gettó lakóinak helyzete drámai mértékben tovább romlott: fertőző betegségek terjedtek, az élelem nagyon kevés volt, az utolsó időszakban az emberek már tömegesen haltak éhen.

A budapesti volt Európa utolsó és egyik legnagyobb gettója: “története megrázó, de a történelem sorsdöntően kedvező fordulatának köszönhetően lakói tömeges elpusztítására (…) már nem került sor”. Közel hatvanezer túlélő léphetett ki 1945 januárjában a lebontott falak mögül – fogalmazott a főpolgármester.

Tarlós István kiemelte: a 21. században alapvető szükségszerűség, hogy a ma élők és a következő nemzedékek tagjai is honfitársaikat megbecsülő, az emberi élet és érzelmek tiszteletére alapuló társadalommá szerveződjenek.

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke azt mondta, most, amikor újra érezni a gyűlölet konjunktúráját Európában, szelíden jelezni kell: a gyűlölet mindent elpusztít maga körül, előbb-utóbb a gyűlölködőket is. A történelem bizonyította már, hogyan válik néhány évtized alatt az ártatlannak tűnő kocsmai zsidózás történelmi kataklizmává – közölte. Kiemelte, nem fogadkozásokra van szükség, hanem mindennapos, aprólékos munkára. Munkára a családban, az iskolában, a munkahelyeken, a villamoson. Munkára, hogy mi már szebb családi emlékeket adhassunk tovább – hangsúlyozta.

Heisler András kijelentette: ami történt, az az emberiség szégyene, soha nem megbocsátható, jóvátehetetlen, de a rombolás és az újjáépítés nem múló emlékezete reményt és jövőt jelenthet, ha mind úgy akarjuk.

“S mi úgy akarjuk, de egyedül nem megy. A diaszpóra élni akaró zsidósága Magyarországon csak a többségi társadalom együttműködésével képes erre. Nem rövidtávú, hirtelen felismerésen alapuló szavazatszerző filoszemitizmusra, hanem befogadó és elfogadó társadalomra vágyunk”- fogalmazott. Hozzátette: szeretnék, ha a keresztény többségű Magyarország polgárai bármikor készek lennének követ tenni a zsidó sírokra, és lefognák azok kezét, akik követ készülnek dobni a zsinagógákra.

Ács Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elnöke kiemelte, kötelességüknek tartják, hogy minden évben emlékeztessenek a nyilas rémuralom által a budapesti zsidóság ellen elkövetett borzalmakra, fejet hajtsanak az áldozatok előtt ás hálával gondoljanak a gettót felszabadítókra.

Frölich Róbert országos főrabbi arról beszélt, hogy a korabeli felvételek sokkal nagyobb bűnt árulnak el, mint a tevőleges gyilkosságok: a “gyilkos közönyt”.
“Auschwitz után lehet verset írni, (…) lehet antiszemitának lenni, egyet nem lehet: közönyösnek lenni, mert a közöny (…) egy újabb halálos utat indíthat el” – fogalmazott.
A megemlékezés kezdetén a megjelentek, csatlakozva a Zsidó Világkongresszusnak a közösségi médiában indított kampányához, #weremember; #emlékezzünk feliratú táblákat tartottak magasba.

A megemlékezésen részt vett mások mellett Latorcai Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a DK vezetője, Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke és több Budapestre akkreditált diplomata is.

A Mazsihisz és a BZSH rendezvényének zárásaként a Wesselényi utcai emléktábla alatt koszorúkat helyeztek el.