Szvák Gyula történész a “neo-horthysta emlékezetpolitika” miatt visszaadta kitüntetését

Írta: Szombat - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

„Igazából nem állt jól nekem az állami kitüntetés. Ez ugyanis végső soron hatalmi gesztus, s egy történész jobb, ha nem az állam, hanem a társadalom lekötelezettje” – írja Szvák Gyula, megindokolva, miért adta vissza magyar állami kitüntetését.

Szvák Gyula (Fotó: Tóth Gergő)

“…kaptam is keresztet, ugyan szerényet, de aranyosan csillogott, s mégis csak elismerés volt. Úgy éreztem, rászolgáltam. Elfogadtam. Nem kellett volna”- írja a történész a Népszavában, majd így indokolja döntését:

“Igazából nem állt jól nekem az állami kitüntetés. Ez ugyanis végső soron hatalmi gesztus, s egy történész jobb, ha nem az állam, hanem a társadalom lekötelezettje. Ám nem ebbéli hirtelen megvilágosodásomból adtam vissza (egyébiránt nagy borítékban, postán és ajánlva).

Hanem migráns édesanyám miatt. Aki olyan világcsavargó volt, hogy még Auschwitzot is megjárta, miután ősei valahonnan Galíciából ideözönlöttek, aztán csodálkozott, hogy amikor végre haza(?)kódorgott (egyedül a hétfős családból), a pestszentlőrinci szoba-konyhát már mások lakták. Neki Csurka is sok volt, jó, hogy ezt már nem érte meg. Pedig akkortájt kitüntetést nem is osztogattak még gyűlöletbeszédért.”

“Nem voltam rest és belehallgattam a történész végzettségű kitüntetett (speciel, egy ideig évfolyamtársam) kedélyes előadásába. Tényleg az hangzott el, amit az újság írt:

„Bejött egy migráns csapat, fölszaporodott, és kitúrt bennünket a pozíciókból a tudományban, az iskolában, az akadémiában, az egyetemen, a bankvilágban, a földbirtokban, a szakmákban, íme a tanulság emberek” (…) „A történelem tényleg ismétli magát. Ha beengedjük a migránsokat, mert liberálisok vagyunk, akkor az lesz a következménye, hogy kivernek bennünket a vagyonunkból, a pozíciókból, mindenhonnan. Ez egy nagyon érdekes dolog. Tudom, hogy ez antiszemitának tűnik, amit most mondok, de ez a tény”.

A tény az antiszemitizmus. Erre mondta a miniszter: „Nem kell egy történésznek minden mondatával feltétlenül azonosulni ahhoz, hogy egy életműre azt tudjuk mondani, hogy kitüntetést érdemel.”

Hát, tényleg. Mindenkinek lehetnek rossz pillanatai, elfogadhatatlan mondatai. A baj az, ha az életmű sok ilyen elfogadhatatlan mondatból áll.

Az utóbbi hetekben éppen e kitüntetett szabadkőműves-szakértő és zsidózó történész kritikája kapcsán került jobboldali célkeresztbe néhány eminens történész. Köztük egy akadémikus. A történész szakma krémje dicséretesen azonnal összezárt, s megvédte többük mesterét. Erről eszembe jutott, hogy jó pár éve egyszer már szintén kiálltak mellette, akkor éppen azért, mert leantiszemitázták.

Érdekes egy szakma a miénk. Egyszer a zsidózást kérik számon a művelőjétől, máskor meg keveslik azt. S a szegény historikus ott áll középen, nem érti mi vele a baj, mindig védelemre szorul, pedig olyan objektív próbál lenni.

Valójában a magukat mindig középre pozicionáló, „értéksemleges” történészeknek és híveiknek szánom ezt az írást. Az egész valahol azzal kezdődött, hogy az új történész nemzedék (még jóval a rendszerváltás előtt) tagadni kezdte – egyébként joggal – a Horthy-rendszer en bloc fasiszta jellegét. Aztán megértőbb lett a kurzus névadója és megannyi prominens szereplője teljesítménye iránt is. Kezdett nekik – de legalábbis némán asszisztált hozzá – szobrokat emelni, róluk tereket és díjakat elnevezni, a kurzusművészeknek kultuszt építeni, a kánonba és tanmenetbe (vissza)emelni. A háborús áldozatokból hősöket kreálni, a népirtó megszállóban civilizatórikus felszabadítót, a felszabadítóban pedig barbár megszálló hordát látni és láttatni. A Horthy-éra bűneit minimalizálni és relativizálni. Az Akadémia utcanév bizottsága tiltólistára tette például Károlyi Mihályt, (nota bene, Marx Károlyt csak aggályosnak tartotta), és száműzette a „kisdobos”, „úttörő”, „népfront”, „partizán”, „felszabadítás” stb. szavakat. De muzulmánokhoz hasonlatos zsidó migráns hordákról eddig még nem volt szó.

Nem is tudom, mi volt előbb. Az új kormány neo-horthysta emlékezetpolitikája vagy a történészek patikamérlegelő kettős beszéde. Hogy előbbit az utóbbi bátorította fel, vagy utóbbi kezdett szépen alájátszani előbbinek.”

Teljes cikk

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]