Színházi szempontból konzervatív ember vagyok
Színész, rendező, dramaturg, író, színházigazgató. Kedves, udvarias. Két lábon járó színháztörténet, büszke arra, hogy a magyar színjátszás legnagyobbjait ismerhette, dolgozhatott velük. Édesapja, Verebes Károly szintén színész volt, általa már gyermekkorában a „szent szörnyek” közelébe került. Markáns véleménye van a színházról, a szakmáról. Állítja, a politikának nem lenne keresnivalója a színházban, noha eddig minden hatalom igyekezett kisajátítani. A művészi színvonal az egyetlen értelmes mérce, a színháznak mindenkoron az emberről, az egyetemes emberi kérdésekről kell szólnia. Sajnálja, hogy eltűnt a palettáról a kabaré. Verebes Istvánt Nagyváradon kérdezte Simon Judit.
Hogy van?
Úgy húsz évvel ezelőtt a közelembe becsapott a villám, meghalt a barátom 16 éves fia. Ez olyan sokk volt számomra, hogy attól kezdve átalakult az egész értékrendem. Másodlagossá vált a karrier, a pénz, a dühösségek, a politika, hadd ne soroljam. Láttam a legjobb barátomat, hogy összeomlott az élete. Nekem van, hála a Jóistennek három kiváló és egészséges gyermekem, és most már négy unokám. Normális életet élek egy Zalaegerszeg közigazgatási területéhez tartozó faluban. Elégedett ember vagyok. Szép pályám volt. Amit a pályán akartam, azt átéltem, még többet is. Most írom a színházi élményeim történetét gyermekkoromtól máig, már a vége felé tartok, az a címe, hogy Tól-ig – Tapasztalásom történetei – történeteim tapasztalása, amiben leírom, kikkel találkoztam gyerekkoromban, kik között éltem, kiket hallgathattam, kikkel léphettem színpadra, kik tanítottak a főiskolán, milyen művészekkel dolgoztam vidéken és Pesten. Most számoltam össze, hogy tizenkét előadást rendeztem öt határon túli városban. Voltam újságíró, tévészerkesztő, rádió-főmunkatárs, rendező és színházigazgató. Gazdag volt az életem, mert közben egy kalandor vagyok, bozótharcos. Most is van munkám bőven. Azt kell tehát, hogy mondjam, én jól vagyok, eltekintve attól, hogy mit kell végigélni és végignézni abból, hogy mennyi tehetség és érték kallódik el. Egyik jó ismerősöm mesélte, hogy Csáky szalmája sorsára jut a Széchényi Könyvtár, Magyarország agya, abban van a gondolat, és közben stadionokat építünk. Egy stadionnak a feléért meg lehetne oldani, hogy ne menjen tönkre az a mérhetetlen érték. Nem mondom, hogy ezek nem zavarnak, nem dühítenek, de én élek egy faluban, ahol kinézek az ablakon, és az a táj mindig változik, más színek és más fények vannak, de egyetemes, megbízható: volt, van, lesz.
Két-három éve Kisvárdán azt monda, visszavesz a tempóból. Látom, nevet…
Összevissza beszéltem. Most vagy dicsekvésnek, vagy panaszkodásnak fog hatni, de remélem, egyiknek sem, hanem felsorolásnak. Rettenetes évem volt a tavalyi. Négy előadást rendeztem. Egyik a Cirkuszhercegnő volt az Operettszínházban. Új darabot, új dalszövegeket írtam, és egy eszelős konstrukciót választottunk Tihanyi Ákos koreográfussal. Nagyon elfáradtam. Azt mondtam magamban: a feleségem normális jövedelemmel bír, bőven elég nekem két rendezés egy évben. A József Attila színházban jó dolgom van, Nemcsák Károly igazgató tisztességgel tart, megbecsül. Közben jött egy ajánlat Egerszegről, ahol a Makrancos hölgyre kértek fel, azt mondtam ez nekem elég lesz. Aztán bejött még egy darab, amire Nemcsáknak nem tudtam nemet mondani, mert két színész kérte, hogy én rendezzek. Ha megtisztelnek azzal, hogy engem kérnek, nem utasíthatom vissza. Ez júliustól augusztusig tart, a nyaram fele rámegy. Az Operettszínház felújítja a Mágnás Miskát, ami tizenhárom évig ment Bajor Imrével a címszerepben, most egy év szünet után ismét előveszik, új szereposztással, amihez át kell igazítani a rendezőpéldányt, tehát azt is vállalnom kellett. Tavaly év végén egy felkérést lemondtam a Turai Ida Színházban, mert nem tetszett a darab, de megígértem, mással bepótolom. Ősszel a Hello Dollyt rendezem, Darvasi Ilona felkérésére.
A színész és a rendező olyan ember, hogy akkor is sír, ha nincs munkája, és akkor is, ha tele van munkával.
Azért 67 évesen kicsit jobb azt mondani, hogy nem szeretnék már elmenni otthonról. A félévet júliustól decemberig biztos, hogy Pesten töltöm, amit nem szeretek, mint várost, ahol gajra-megy a szabadidőm. Közben pedig azt mondom, ha még van piacom, megbecsülés és megtiszteltetés, hogy akarnak dolgozni velem.
Említette, de híre is ment annak, hogy sokat dolgozott határon kívüli színházakban.
Dolgoztam Szabadkán, Újvidéken, Temesváron, Kassán és Komáromban.
