Szijjártó: Magyarország támogatja az Emírségek megválasztását az ENSZ Biztonsági Tanácsába
Magyarország támogatni fogja az Egyesült Arab Emírségek megválasztását az ENSZ Biztonsági Tanácsába és az Emberi Jogi Tanácsba is – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
Szijjártó Pétert Facebook-bejegyzésében beszámolt arról, hogy telefonon tárgyalt Abdalláh bin Zajid Ál Nahajan sejkkel, a közel-keleti ország külügyminiszterével, akivel – mint fogalmazott – “igazi baráti kapcsolat jött létre” köztük az elmúlt években.
Tájékoztatása szerint megvitatták az emírségek és Izrael között létrejött megállapodást a kapcsolatok normalizálásáról, amelyet a magyar diplomácia vezetője nagyon fontosnak és történelmi jelentőségűnek értékelt.
Szijjártó Péter ehhez gratulálva emírségekbeli kollégájának személyes szerepét is hangsúlyozta a megállapodás tető alá hozásában.
“Ez a megállapodás azt a reményt táplálhatja mindenkiben, hogy a Közel-Keleten egyszer valóban eljön a béke korszaka” – fogalmazott.
Szijjártó Péter egyúttal rámutatott: Magyarország barátként és jó partnerként tekint mind Izraelre, mind az Egyesült Arab Emírségekre, és a nemzetközi fórumokon is rendszerint támogatja ezen országok törekvéseit.
A magyar külügyi tárca vezetője arról is tájékoztatta Abdalláh bin Zajid Ál Nahajant, hogy Magyarország támogatni fogja az emírségek megválasztását az ENSZ Biztonsági Tanácsába és az Emberi Jogi Tanácsba is.
Szijjártó Péter ismertette azt is, hogy a két ország lezárta a tárgyalásokat a beruházások kölcsönös védelméről szóló megállapodásról, amely “tükrözi a térségben beruházó magyar cégek érdekeit, és komoly előrelépést jelent a gazdasági együttműködésünkben” (MTI)