Szijjártó: Magyarország kiáll Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett

Írta: Szombat - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle, Külföld

Magyarország kiáll Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtök reggel közösségi oldalán.

Szijjártó Péter külügyminiszter (Forrás: Twitter)

Szijjártó Péter élő bejelentkezésében azt mondta: a szomszédságban a legrosszabb forgatókönyv következett be, a háború, amelynek még a legnagyobb és legerősebb országok diplomáciai erőfeszítései sem tudták az elejét venni.

Kiemelte: Magyarország minden olyan szövetségesi egyeztetésnek részese és része lesz, amelyek a koordinált válaszreakció megadásáról szóló döntésekre vonatkoznak.

A kormány legfontosabb feladata a magyar emberek biztonságának garantálása – hangsúlyozta a tárcavezető.

Közölte: az ukrajnai képviseletek működnek, köztük a kijevi nagykövetség is.

Szijjártó Péter a videóban arról is beszámolt: egyeztetett Íjgyártó István kijevi nagykövettel, aki arról tájékoztatta, hogy Kijev belső részében a helyzet egyelőre nyugodt, harci cselekményeknek nyoma sincsen.

Hozzátette: a nagykövetségi munkatársak biztonságban vannak, a munkavégzéshez egyelőre adottak a körülmények és az ukrán nemzeti gárda megkettőzte a nagykövetség védelmét.

Az Ukrajna keleti vagy középső részén tartózkodó magyaroktól a külgazdasági és külügyminiszter azt kérte, hogy vegyék fel a kapcsolatot a kijevi nagykövetséggel.

Kárpátalján egyelőre nyugalom van, folyamatos a kapcsolat az ottani magyarság vezetőivel és a külképviseletekkel – jelezte Szijjártó Péter.

Kijelentette: ha további lépésekre lenne szükség, azokat Magyarország időben és gyorsan megteszi, és amint lehet, a közvéleményt is informálják. (MTI)

[popup][/popup]