Szijjártó: az afganisztáni migrációs hullámok felértékelik Irán szerepét
Európának fontos érdeke annak megakadályozása, hogy az Afganisztánból kiinduló újabb tömeges migrációs hullámok elérjék a kontinenst, ami felértékeli Irán szerepét – közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Teheránban.
Hosszein Amír Abdollahjan iráni külügyminiszterrel tartott sajtótájékoztatón Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy fontos lenne megakadályozni az Afganisztánból meginduló tömeges migrációs hullámokat, de ha ez nem is sikerül, akkor azt kell meggátolni, hogy ezek az emberek eljuthassanak Európáig, ami felértékeli a szomszédos Irán szerepét.
Rámutatott, hogy a perzsa állam már az idei év előtt is több mint 3,5 millió afgán menekültet fogadott be, és az ENSZ becslései szerint akár további 300 ezren is érkezhetnek.
“Nyilvánvaló, hogy ha ezek az emberek megindulnak Európa irányába, akkor az ránk nézve súlyos biztonsági és járványügyi kockázatokat fog jelenteni” – mondta.
Ennek kapcsán arról is beszámolt, hogy 100 ezer dózist hoztak Iránba a Sinopharm koronavírus-vakcinájából az itt tartózkodó afgánok oltottságának növelése céljából.
A tárcavezető ezután kitért az utóbbi években összeomlott iráni nukleáris megállapodás témájára is, és hangsúlyozta, hogy Magyarország minden olyan javaslatot támogat, amely közelebb visz annak helyreállításához.
“Mi úgy látjuk, hogy a világ jelenleg éppen elég nehézséggel küzd, ezért felértékelődik annak a lehetősége, hogy egy-egy konfliktust le tudjunk zárni” – fogalmazott.
Ha sikerülne újraépíteni a kapcsolatokat Iránnal, akkor a világ biztonságosabb hely lenne. De Magyarország addig is készen áll a lehető legszorosabb együttműködés kialakítására a szankciók által nem érintett területeken – közölte.
Hosszein Amír Abdollahjan köszönetet mondott az oltóanyagokért, és üdvözölte a védettségi igazolványok kölcsönös elismeréséről született megállapodást. Hozzátette, Teherán azon dolgozik, hogy más országokkal is hasonló egyezmények jöhessenek létre, s így minél szélesebb körű legyen az iráni fejlesztésű koronavírus-vakcina elfogadottsága a világban.
Szijjártó Péter a nap folyamán Ebrahim Raiszi iráni elnökkel és a gazdasági miniszterrel is találkozik Teheránban. (MTI)
Címkék:Irán, Szíjjártó Péter