Hat televíziós alkotás, köztük négy tévéfilm, egy dokumentumfilm és egy animációs mesesorozat gyártását támogatja a Nemzeti Filmintézet (NFI) – tájékoztatta a filmintézet az MTI-t hétfőn.
Seznes Hanna
Más művek mellett Berecz Péter Szenes Hanna költőről, a cionista mozgalom antifasiszta ellenállójáról szóló, Percek tánca című dramatizált dokumentumfilmje 19,95 millió forint támogatásból valósulhat meg.
A rendkívüli életű költőt és ejtőernyőst 1944-ben fogták el zsidómentő brit tisztként a második világháború Magyarországán, majd halálra ítélték. A 23 éves lány a kínzások ellenére sem volt hajlandó elárulni küldetése részleteit, ezért kivégezték.
Az alkotók külön hangsúlyt fektetnek arra a kérdésre, miként él tovább a lány szelleme az utókorban, milyen példát adhat tiszta jelleme, tehetsége és kiállása a mai fiatalok számára – olvasható a tájékoztatóban.
Berecz Péter az ATV munkatársa, Junior Príma díjas újságíró, aki a holokauszt-túlélő TikTok-sztár Lily Eberttel is készített riportfilm sorozatot, amivel megnyerte a legjobb televíziós riportfilmnek járó díjat a 19. SIMFEST Nemzetközi Film- és Televíziófilm Fesztiválon.
A vers, amelyből a film címét meríti:
Szenes Hanna:
Percek tánca
A sötét utcán lámpafények.
Az égen izzó csillagok.
Szívemben mindig új remények,
Az élet útján ballagok.
Köröttem furcsa, titkos láncban
S földöntúli lázas táncban
A percek lejtenek.
Én nézem őket kérdő szemmel,
Kíváncsian és félelemmel:
Vajon mit rejtenek?
Némelyikük csupa derű,
Másik fájdalmas, keserű,
Az egyik édes, ölelő,
A másik lelket elölő.
Csak menjetek. Az újak jönnek.
Mind egyforma és mégis más,
Mert ez a tánc, mert ez a lánc
Maga az örök változás.
S a percek jönnek, nem köszönnek,
Nem búcsúznak, tovább úsznak,
Nesztelenül ellebegve
Végtelenből végtelenbe.
Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere facebook oldalán tudatta a hírt. "Kb. fél éve állítottunk emléket Szenes Hannának tűzfalfestménnyel a Frankel Leó úton. Most ezt az alkotást próbálták vörös festékkel elcsúfítani. Keserű érzés belegondolni a cselekedet motivációjába, ugyanis vagy egy olyan budai lány emlékét akarta valaki megrongálni, aki korán felismerte…
Izrael és Egyiptom magyarországi nagykövete egymás mellett ülve hallgatta a második világháborúban elfogott és kivégzett ejtőernyős főhadnagy, Szenes Hanna születésnapja alkalmából rendezett emlékestet. Heisler András, Iványi Gábor, Szita Szabolcs, Szenes Andrea, Gábor Júlia mellett ott ült a mártírhalált szenvedett költőnő egyik osztálytársa a Baár-Madas Gimnáziumból, Simor Dénesné (Lindner Luca). Ő…
Izrael nemzeti hőse lett a magyar zsidó ejtőernyős. Asszimilálódott zsidó családban született Budapesten 1921. július 17-én Szenes Anikó néven, édesapja Szenes Béla újságíró, színpadi szerző, műfordító volt. Anikó a Baár-Madas református leánygimnáziumban tanult, s már ekkor írt verseket. A zsidótörvények, az egyre erősödő diszkrimináció és a nácizmus előretörése cionistává tették,…
Szenes Hannát 1944. november 7-én a Margit körúti fogház udvarán agyonlőtték. A végrehajtási záradékot többek között az a Feketehalmy-Czeydner Ferenc írta alá, mint honvédelmi miniszterhelyettes, aki a több mint háromezer áldozatot követelő délvidéki mészárlást elrendelte 1942 januárjában. Szenes Hanna költő, az ellenállási mozgalom mártírja. A magyar zsidó ejtőernyős Izrael nemzeti hőse…
Forrás: Hírextra 2007. november 26. Felállították Izraelben Szenes Hanna, a magyar születésű zsidó nemzeti hős Magyarországon készült síremlékét, amelyre még édesanyja, Katrina Szenes adott megbízást évtizedekkel ezelőtt. Az izraeli védelmi minisztérium illetékeseinek a Háárec című izraeli lap vasárnapi számában megjelent közlése szerint a szobrot még november 7-én, a nemzeti hős…
A Magyar-Izraeli Baráti Társaság köréből kezdeményezés indult: állítsunk emlékművet Szenes Hannának, a fiatal zsidó lánynak, aki családja nyugodt polgári életét a chalucok küzdelmes életével váltotta fel Izrael ősi földjén, és aki a halálos kockázat tudatában vállalta a harci bevetést az angol hadsereg hadnagyaként, jugoszláviai partizánok küzdőtársaként, magyar zsidók megmentéséért. Szenes…
In "Archívum"
[popup][/popup]
A Szombat Magazin a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket alkalmaz. A honlapunk használatával tájékoztatónkat tudomásul veszed. ElfogadomElutasítomBővebben
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the ...
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.