Szemétbe hajította a béketervet – megtapsolták

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A szemétbe való a Donald Trump által bemutatott közel-keleti béketerv a kuvaiti parlament elnöke szerint, aki szombaton egy tanácskozáson ténylegesen a kukába hajította az amerikai elnök nevével fémjelzett dokumentum egy másolatát.

Marzuk al-Ganim

Marzuk al-Ganim az arab országok házelnökeinek ammáni rendkívüli ülésén kifejtette: “az évszázad megállapodása” valójában “halva született”, és nem hajlandók további egyeztetésre erről a kérdésről. Az arab és muszlim emberek nevében a kuvaiti házelnök kijelentette, hogy a Trump-béketerv “a történelem szemétdombjára való”, majd a teremben mellette álló szemetesbe dobta a dokumentum egy példányát. Akcióját a tanácskozás résztvevőinek tapsa kísérte.

Az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) és az Arab Liga már korábban elutasította a Donald Trump által az izraeli-palesztin konfliktus rendezésére előterjesztett tervezetet, amelynek értelmében Izrael a területéhez csatolhatna több mint 130 ciszjordániai zsidó telepet, illetve kiterjeszthetné fennhatóságát a Jordán völgyére is. A Trump-béketerv szerint Jeruzsálem a zsidó állam  fővárosa maradna.

Marzuk al-Ganim nem először tesz gyűlölködő megnyilvánulást: 2017-ben, az Interparlamentáris Unió ülésén “gyerekgyilkos, állami terroristának” nevezte Izrael jelenlévő képviselőit.  (MTI/AFP/Szombat)

[popup][/popup]