Szélhámoskodni a Holokauszt emlékével

Egy elsőre nevetségesen bárgyúnak tűnő, a holokausztot kihasználó szélhámosság válik lassan turisztikai sikertörténetté a szemünk előtt, a Dohány utcai zsinagóga tőszomszédságában.

 

 

Vannak dolgok, amelyek ugyan roppant bosszantóak elsőre is, de annyira kínosak, hogy ép elmével nem engedjük be őket még a gondolataink közé sem, remélve (halogatva?), hogy majdcsak elhalnak maguktól, és az egészséges világ felülemelkedik rajtuk. Így voltam én sokáig, talán túlságosan is sokáig aShoah Cellarral, egy a Zsidó Múzeum mellett, egy dohos pincében létesített holokauszt-álmúzeummal.

Azt, hogy micsoda egy múzeum, nemzetközileg elfogadott, világos definíció adja meg, bár manapság már szinte bármiféle látványosságra alkalmazzák marketing-célokkal. (Az ICOM (International Council of Museums) nemzetközileg elfogadott definíciójak alapul a magyar törvényi szabályozás is:„A múzeum a kulturális javak tudományosan rendszerezett gyűjteményeiből álló muzeális intézmény, amely a kulturális javakat és a szellemi kulturális örökség elemeit tudományos, örökségvédelmi, oktatási és ismeretátadási céllal gyűjti, megőrzi, feldolgozza, kutatja és kiállítja, továbbá egyéb formákban közzé teszi. Tevékenységével elősegíti a természeti, társadalmi, művészeti, kulturális és tudományos összefüggések kutatását, megértését, nyomon követi azok jelenkori változásait és folytonos művelődésre ösztönöz” ).

Ami ezen kívül van, az néha csak megmosolyogtat, esetleg elgondolkodtat, de nem háborít fel. A Shoah Cellar nem ilyen, az rettenetesen felzaklatott már elsőre is, de reméltem, hogy ekkora szélhámosságot nem fogad be a társadalom, és pár hét alatt becsődöl. Ami miatt most rémesen csalódott vagyok, az egy Budapestet elvileg szerető blog posztja, és az ennek nyomán kibontakozott kommentcunami a Facebookon, ami rácáfol idealista reményeimre.

 

A teljes cikk itt olvasható.