Százezres tüntetés Tel Avivban a jogállamért és az izraeli demokráciáért

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

“Védelmi pajzs a demokráciának” szlogennel hirdették meg a tüntetést az ellenzéki pártok, amelyen a centrista Kék-fehér párt vezetői mellett felszólaltak a baloldali pártok, az egyik arab párt, valamint a drúz nemzetiség képviselője is.

Mintegy százezer ember volt jelen a szervezők szerint. Sokan török süveget viseltek – Erdogan és Netanjahu között vonva párhuzamot.

A szervezők szerint százezres tömeg tüntetett szombat este a demokrácia védelmében Tel-Avivban.

Elsőként Beni Ganz, a Kék-fehér párt vezetője szólalt fel, aki elmondta, hogy szerinte Benjámin Netanjahu kormányfő személyes érdekeit előtérbe helyezve a nép uralma helyett személyi uralomra tör. Hangsúlyozta, hogy a hazáért folyik a küzdelem és az ország arculatáért.

Jaír Lapid, a párt másik vezetője a jogrendszer védelmében emelt szót, s az mondta, hogy nem engedik meg Netanjahunak, hogy “Erdoganná váljék”, utalva a török vezetőre. 

Ajman Ode, az egyik arab párt vezetője az összefogás fontosságát hangsúlyozta az arabok és a zsidók között, s a drúz nemzetiségű felszóló a tavaly meghozott nemzetállamtörvényt ostorozta.

A tömegtüntetésre azért került sor, mert a kormányzó pártok kilátásba helyezték a koalíciós tárgyalások során az alkotmánybíróságként is működő legfelsőbb bíróság jogainak csorbítását.

Sokan törökös süveget viseltek a tüntetők közül – Erdogan és Netanjahu között vonva párhuzamot – mert Törökországban is olyan  “érinthetetlenségi” törvény van érvényben, mely számon kérhetetlenné teszi a török vezetőt és családját.

Mint ismeretes, Netanjahu ellen három ügyben folyik ügyészségi vizsgálat, és közelgő meghallgatásától függ, vádat emel-e ellene a legfőbb ügyész. Sokan tartanak attól Izraelben, hogy a kormánypártok által kezdeményezett közjogi változások ennek a vizsgálatnak a lefolytatását is bizonytalanná tehetik. (MTI nyomán)

Kapcsolódó:

Netanjahu “diktatúrájától” óv a volt igazságügyminiszter

Vádemelés: Netanjahu egy év haladékot kért, három hónapot kapott

[popup][/popup]