Százak vették részt a lesből agyonlőtt jesivabóher temetésén, a biztonságiak nagy erőkkel keresik a gyilkosait
Több százan vettek részt a 25 éves jesiva diák temetésén pénteken, akit terroristák lesből támadva agyonlőttek Észak-Szamáriában.
A fejleményeket az ujkelet.live ismerteti.
Terroristák csütörtök este tüzet nyitottak egy járműre, benne három jesiva tanulóval, Chomes illegális előörs (outpost) bejáratánál. A támadásban életét vesztette Jehuda Dimentman valamint könnyebben megsebesült Ávia Entman és Neria Feldman.
Dimentman aSavej Somron telepes közösség lakója és a Chomes előőrs területén működő jesiva tanulója volt.
Feleségét és kilenc hónapos gyermekét hagyta hátra.
A támadást követően több százan érkeztek buszokon – jelentős katonai és rendőri biztosítás mellett -, hogy részt vegyenek Dimentman temetésén, és a gyülekezetből sokan bosszúra és a 2005-ben evakuált Chomesh helyreállítására szólítottak fel.
A jelenlévők között különböző jobboldali pártok képviselői is voltak, köztük Itamar Ben-Gvir, Nir Barkat, Orit Sztrock és Szimcha Rothman.
Csütörtök éjjel egy palesztin házaspárt kórházba szállítottak, miután megtámadták őket otthonukban a szamáriai Kariut faluban.
Wayl Mohammed Makbal (55) és felesége, Szamiha (46) azt mondták, hogy telepesek hajnali 4-kor kopogtattak az ajtón, és azt állították, hogy katonák, majd bántalmazták őket, és megrongálták otthonukat. A sechemi (Náblusz) Rafidia Kórházba szállították őket, Wayl Makbal közepesen súlyos sérüléseket szenvedett. Az izraeli hatóságok még nem vették fel velük a kapcsolatot.
A rendőrség közölte, hogy jelentéseket kapott több gyanúsítottról, akik kövekkel dobálták meg a palesztin házat, és vizsgálják az esetet.
A Chomes melletti Burka közösségben péntek reggel egy lakos arról számolt be, hogy kövekkel dobáltak meg hat házat, és egy istállót is felgyújtottak. A hadsereg a közösség bejáratánál állomásozott, és összecsapások törtek ki a palesztinok és katonák között.
Mindeközben pénteken a hajnali órákban a gyilkosság áldozatáról elnevezett új Nofei Jehuda előőrs épült Kirját Arba közelében. Az előőrsöt a Nahala mozgalom szponzorálja, amely annak idején Eviatar előőrsöt hozta létre. Ezenkívül felhívások érkeztek, hogy az emberek látogassanak Chomesba szombaton.
A gyilkosok utáni hajtóvadászatot követően, amely több vezető egységet is magában foglalt, az Izraeli Védelmi Erők szóvivője közölte, hogy a hadsereg már őrizetbe vett több gyanúsítottat. Egyelőre nem világos, hogy közvetlen kapcsolatban álltak-e az incidenssel.
A szóvivő úgy jellemezte a támadást mint ,,eredendően különbözőt” az elmúlt hetek többi támadásától, mondván: ,,Nem nevezném terrorhullámnak, mivel nincs folyamatos kapcsolat az események között. Ez az incidens a lőfegyverhasználat miatt más.”
Címkék:előörs, iszlámista terror, Izrael, összecsapások