Szaúd-Arábia: A légtérhasználat nem előfutára semmilyen további lépésnek Izraellel

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Faiszal bin Farhan Al Szaúd szaúdi külügyminiszter szerint Rijád új polgári repülésre vonatkozó rendelete „semmilyen módon nem előfutára semmilyen további lépésnek” a normalizáció felé Izraellel.

Faiszal bin Farhan Al Szaúd szaúdi külügyminiszter

Szaúd-Arábia polgári légiközlekedési hatósága csütörtök éjszaka Twitteren közölte a királyság légterének megnyitásáról szóló döntést minden légi fuvarozó előtt, beleértve Izraelt is.

Ez az első alkalom, hogy Szaúd-Arábia engedélyezi légterének korlátlan használatát az izraeli légitársaságok számára. A változás azt jelenti, hogy az Indiába, Thaiföldre, Kínába és más keleti helyekre induló és onnan érkező járatok a Szaúd-Arábián keresztül többórás repülési időt takaríthatnak meg.

„Nem, ennek semmi köze a diplomáciai kapcsolatokhoz Izraellel” – mondta a miniszter az Öböl-menti Együttműködési Tanács+3 (ÖET) dzsiddai csúcstalálkozója után tartott sajtótájékoztatón – írja az ujkelet.live. „Az átrepülés kérdését az iraki jegyzőkönyvekben vállalt kötelezettségeink, valamint a világ országai közötti összeköttetés biztosításának érdeke alapján hoztuk meg, és reméljük, hogy ez megkönnyíti néhány utazó életét. Ez semmilyen módon nem előfutára semmilyen további lépésnek.”

Pénteken késő este a Szalmán szaúdi királlyal és Mohammed bin Szalmán trónörökössel folytatott kétoldalú találkozó után mondott beszédében Joe Biden amerikai elnök Rijád légtérhasználattal kapcsolatos döntését „nagy dolog” -nak nevezte.

„Ez az első kézzelfogható lépés az úton, mely remélem, a kapcsolatok szélesebb körű normalizálása felé vezet” Izrael és Szaúd-Arábia között, tette hozzá Biden.

Adel al-Dzsubeir szaúdi külkapcsolatokért felelős miniszter a CNN-nek adott interjújában „stratégiai lehetőségnek” nevezte a kapcsolatok normalizálását Izraellel, miközben tisztázta, hogy erre nem kerül sor az Izrael és a palesztinok közötti kétállami-megoldás nélkül.

Al-Dzsubeir kitartott amellett, hogy az Öböl-menti királyság álláspontja a zsidó államra vonatkozóan nem változott, miközben korábban felreppentek ezzel ellentétes hírek is.

„Elmondtuk, hogy Szaúd-Arábia az arab békekezdeményezést támogatja. Valójában mi ajánlottuk fel, és világossá tettük, hogy a béke ennek a folyamatnak a végén jön, nem pedig az elején” – mondta a vezető diplomata.

A 2002-es szaúdi békekezdeményezés lehetővé teszi 22 arab ország kapcsolatainak normalizálását Izraellel a következő feltételekkel:

„a. Teljes izraeli kivonulás az 1967 óta elfoglalt összes területről, beleértve a Szíriai Golán-fennsíkot az 1967. június 4-i vonalakig, valamint a fennmaradó megszállt libanoni területeket Libanon déli részén.

b. A palesztin menekültprobléma igazságos megoldásának elérése, amelyről az ENSZ Közgyűlésének 194. határozatával összhangban kell megállapodni.

c. Egy szuverén független Palesztin Állam létrehozásának elfogadása az 1967. június 4. óta elfoglalt palesztin területeken Ciszjordániában [Júdea és Szamária] és a Gáza övezetben, amelynek fővárosa Kelet-Jeruzsálem”.

Izrael elutasítja a 2002-es szaúdi javaslatot, ami arra is felszólítja a zsidó államot, hogy fogadja el az úgynevezett “visszatérési jogot” arab leszármazottak millióinak, akik elmenekültek az állam alapítás előtt, ami gyakorlatilag véget vetne az ország zsidó karakterének.

[popup][/popup]