Szántó T. Gábor: Két vitához

György Péter esztéta két, Magyar Narancsban közzétett vitacikke után egy újabbat írt az Élet és Irodalom november 27-i számában (Lehetséges egy beszélgetés). Míg korábbi két írásában Köves Slomóval, az EMIH vezető rabbijával vitatkozott, ezúttal Komoróczy Gézával, az asszíriológia és hebraisztika professor emeritusával. György Péter az utóbbi időben számos írásában tesz a zsidóság, a zsidó identitás mibenlétére, vagy az abból fakadó, általa elvárt magatartásmintára vonatkozó, nemegyszer normatívnak tűnő, netán annak is szánt kijelentéseket. Kinek van joga képviselnie a zsidóságot, mit kell képviselnie a zsidósággal kapcsolatban, hogyan kell ma a zsidóknak gondolkodniuk menekültügyről, zsidóként említhetők-e a vészkorszakban zsidóként megöltek és meghurcoltak, ha ők esetleg nem tekintették magukat annak, valamint ezzel összefüggésben miért nem kell/szabad héber feliratot vésni az ELTE egykori növendékei között zsidók és rabbik emlékét is megörökítő második világháborús és vészkorszak-emlékművére.

Köves Slomóval folytatott polémiájában, melynek alkalmával a rabbi jelezte azt is, hogy György Péter fogalomhasználata alapvető tárgyismereti hiányosságokat mutat, az esztéta magabiztos cikkében normatív társadalmi identitástartalmat („egyszerre magyarok és izraeliták”) tulajdonított például a „modern ortodoxiának” és a „neológiának”. (Mindig ugyanaz: a meg nem gondolt gondolat, Magyar Narancs, október 29.) Ezek a döntően külső szemlélők által konstruált, vallási irányultságra utaló fogalmak meglehetősen komplex jelentéssel bírnak. Történeti helyzettől, adott kortól is függ, kihez képest és mit jelentenek. Ma, a vészkorszak, Izrael állam létrejötte és a kelet-közép-európai kommunista diktatúrák után semmi esetre sem társul hozzájuk – különösen nem automatikusan – bármiféle etnikai hovatartozással kapcsolatos állítás vagy tagadás. A történeti német reformmozgalom és magyar változata, a neológia valóban elmozdult a zsidó nép önfelfogásától a zsidó vallású német, illetve magyar identitás eszményképe felé, de ma ugyanúgy lehetségesek modern ortodox zsidó vallási irányultsággal bíró, miként neológ cionisták, vagy magukat a zsidó nép tagjainak tudó, nem cionista modern ortodoxok, neológok, reformzsidók vagy ezek közötti átmenetek is. Vallási irányultság ma semmi esetre sem implikál automatikusan etnokulturális hovatartozást.

Az 1980-as évek végén és a ’90-es évek első felében, a rendszerváltás folyamatában és azt követően több, egymást követő, zsidósággal kapcsolatos identitásvita zajlott a magyar sajtóban, s az időközben létrejött magyar zsidó sajtóban is. Akik zsidók lettek, egy idő után felhagytak e vitákkal, mert belefáradtak a döntően a vitatkozók személyes hitvallásáról, és nem egy körülhatárolható tárgyról szóló szócséplésbe. Tanulmányozták a zsidóság különböző aspektusait, belemélyedtek a vallási, történeti forrásokba, netán a zsidó közösség sokszínű életébe és élték zsidóságukat, vagy elmélyített tudásuk birtokában egy-egy résztémáról publikáltak, ami szükségtelenné tette számukra önmaguk és mások folytonos újra-definiálását, vagy az arról folytatott, vég nélküli, terméketlen vitát, ki nevezhető zsidónak és ki által, hogy kellene tenni vagy gondolkodni „a zsidóknak”, vagy általában mi a zsidóság.

A teljes cikk itt olvasható.