Szakértelmet a szakértőtől
A szerző – a Terror Háza Múzeum programigazgatója és a Sorsok Háza tervező munkacsoportjának tagja – súlyos állításokat fogalmaz meg Karsai László történészről. Szerinte:
Lényegét tekintve Karsai László nem állít kevesebbet, minthogy a Holokausztért, egy népirtás, egy tömeggyilkosság végrehajtásáért a felelősséget a keresztény és nemzeti társadalom viseli.
Mielőtt bárki azzal vádolna, hogy vitázni kívánok Karsai Szakértő Lászlóval, büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, erre nem kerülhet sor. Gerő András két ízben tett kísérletet, hogy tényekkel, érvekkel támassza alá álláspontját a Sorsok Háza körül kialakult diskurzusban, az eredmény borítékolható volt. Gerő legutóbb nem is Karsainak válaszolt, nyilván belátta, az autizmus egyetlen szakmát sem kímél. A válaszadás értelmetlenségéről többen meg voltunk győződve, lévén Kant tétele (a világegyetem egyetlen pontból is kibontható és megismerhető; népies változatban: vak tyúk is talál szeget), sajnos nem vonatkozik mindenkire. Karsainak az elmúlt másfél évtizedben tett megnyilatkozásait szemrevételezve, látni kell, gondolkodásmódja alig különbözik egy megvadult futball-rajongótól. A gond csak ott van, hogy ezzel a rendkívül szimpatikus attitűddel Karsai nem a labdarúgást választotta vizsgálódása tárgyául, hanem a XX. század egyik legsúlyosabb tragédiáját, a Holokausztot. És hogy érzékeltessük Karsai e látásmódjának esszenciáját: úgy mozog ő a történettudományban, mint az a foci-szakértő, aki 2014-ben úgy nyilatkozik, hogy ő már 1973-ban meglátta Uli Honeß-ben a majdani adócsalót, sőt, erről neki, és csak neki, két eredeti dokumentuma is van. Az ilyen vitáknak valóban nincs értelme, mert nem a párbeszédről szólnak, csupán a létezés egyoldalú, gyermeki kinyilatkoztatásáról, hogy „én vagyok, te pedig ne legyél”.
Karsai legújabb szövegére (A holokauszt exportálása Magyarországra. Avagy Schmidt Mária hitvallása, Magyar Narancs, 2014. december 4-i szám) mégis reflektálnom kell, ez a szövegtest ugyanis minden szempontból eliminatív, magyarán: ha érvényesnek fogadom el, megszüntet engem. Vagy ő, vagy én. Ritkán alakul ki ennyire egyöntetű helyzet, ez utóbbiért Gerő professzornak jár a köszönet, aki „kipiszkálta” ezt az elképesztő corpus-t Karsaiból. Rég nem láttam ennyire vegytisztán megnyilvánulni a két diktatúra szellemi örökségét, és bár Gerő előre figyelmeztette olvasóit („minél tovább beszél Karsai, annál rosszabb körök jönnek”), erre az utolsó „körre” nem számítottam.
A teljes cikk itt olvasható.
