Szakály Sándor beperelte Krausz Tamást

Írta: atv.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Szakály Sándor beperelte Krausz Tamást, amiért utóbbi úgy kommentálta Szakály nagy felháborodást kiváltott szavait, hogy az „szélsőjobboldali politikai provokáció és a holokauszt relativizálása”. Krausz az atv.hu-nak azt mondta: fenntartja két hónappal ezelőtti állítását. A per júniusban kezdődik.

Mint arról korábban a média  beszámolt, Szakály Sándor történész, a kormányzat által felállított Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója január 17-én egy, az MTI-nak adott interjújában „idegenrendészeti eljárásnak” nevezte az 1941-es kamenyeck-podolszki deportálást. Az eset nagy felháborodást váltott ki. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) például azóta is Szakálynak az intézet éléről történő eltávolítását követeli és kijelentette: ezen – és még két másik – feltétel nem teljesülése esetén nem vesz részt a vészkorszak hetvenedik évfordulója alkalmából rendezendő kormányzati megemlékezéseken.

Krausz Tamás történész, Szovjetunió-kutató az ATV Szabad Szemmel című adásában, január 19-én reagált Szakály kijelentésére. „Szélsőjobboldali politikai provokáció és a holokauszt relativizálása” – fogalmazott a szakember, mire a főigazgató – mint az atv.hu Krausztól megtudta – polgári pert indított kollégája ellen jó hírnév megsértéséért.

Megtudtuk: pénteken kapta meg a bíróságtól a levelet, melyből kiderül: a tárgyalást június 19-én tartják a Fővárosi Törvényszéken. Kérdésünkre, hogy fenntartja-e Szakályra vonatkozó kijelentését, Krausz úgy felelt: „Hogyne tartanám fenn?” Hangsúlyozta: „szóba se kerülhet”, hogy elnézést kérjen, az övé „egy korrekt álláspont”.

 

[popup][/popup]