Sri Lanka és a keresztényüldözés
„A Nyugat nem sokat törődik vele, de a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon. Miért hallgatunk minderről?” – olvassuk a liberális Guardianben a Sri Lanka-i terrortámadás kapcsán.
A cikk szerzője, a kihívó kérdésfeltevéseiről ismert anglikán pap és publicista, Giles Fraser aktív közéleti szereplő, a BBC etikával és vallással kapcsolatos műsorainak rendszeres vendége. Teológiai tanulmányai mellett filozófiát tanult, doktori disszertációját a kereszténységről finoman szólva is lesújtó véleményt megfogalmazó Nietzschéről írta. Twitter odalán „szocialista, cionista Brexit-pártiként” azonosítja magát.
Miközben a haladó szellemű nyugati értelmiség egyre érzékenyebb az elnyomással kapcsolatban, a keresztények üldözéséről viszonylag kevés szó esik, írja Fraser. Pedig az elmúlt század során a világ számos részén jelentősen csökkent a keresztények aránya. Aki egy kicsit távolabbra, Európán és Amerikán túlra tekint, az tudja, hogy a Közel-Keleten, Kínában és Indiában ma is szisztematikus keresztényüldözés folyik. A Pew közvélemény-kutató tavaly publikált felmérése szerint a keresztényeket több országban érik atrocitások, mint a muszlimokat vagy a zsidókat – igaz, az utóbbiak üldöztetése is nőtt, különösen Európában.
Fraser kiemeli, hogy nem az áldozati versengést hiányolja, ám mégis furcsállja, hogy az elnyomásra és a világnézeti üldözésre érzékeny Nyugat kevés figyelmet szentel a fejlett világon kívül élő üldözött keresztényeknek. Elszomorítónak tartja, hogy a Notre Dame emberéletet nem követelő leégése nagyobb figyelmet kapott hívőtől és hitetlentől, mint a kersztények elleni halálos merényletek szoktak. Mint arra mások is felfigyeltek, a más esetekben egyből vallási okokról író haladó sajtó a Sri Lanka-i merénylet esetében többnyire óvatoskodott, és a robbantásokat csak elvétve nevezték keresztényellenes támadásnak.
Ami az okokat illeti, Fraser szerint a nyugati szekuláris elit részben azért nem foglalkozik eleget a keresztényüldözéssel, mert a keresztényeket a fejlett világ keresztény fundamentalista és nacionalista politikusaival azonosítja, ezért nehezen tekinti őket áldozatnak. A fejlett világ politikailag korrekt elitje attól tart, hogy a keresztények iránti együttérzés a keresztény Nyugatot az iszlám inváziótól féltő politikusainak malmára hajtja a vizet – véli Fraser.
Fraser azt is felveti, hogy az európai és az amerikai keresztények túlérzékenységének is szerepe lehet az ázsiai és az afrikai keresztényüldözések körüli hallgatásban. Fraser erős és káros túlzásnak tartja, hogy a nyugati keresztények üldözést kiáltanak akkor is, ha az állam fellép például a melegek egyenlő jogainak védelmében, s megbírságolja a cukrászt, aki nem hajlandó egy meleg párnak esküvői tortát készíteni.
A progresszívok viszont kereszteshadjáratot vezénylő pápákat, inkvizíciót, antiszemitizmust, brit gyarmatosítást, Trump-híveket és abortusz-ellenes tiltakozókat látnak maguk előtt, ha a kereszténység szót hallják, s nehezükre esik felfogni, hogy nincs üldözöttebb vallás a világon, mint a kereszténység.
