Sorost kitüntetik Bécsben, mert odavitte a CEU-t

Írta: Techet Péter/azonnali.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Amint Michael Ludwig, Bécs szociáldemokrata főpolgármestere és tartományi vezetője az osztrák hírügynökséggel közölte: Bécs az idei évben a város és a tartomány legmagasabb kitüntetését, a nagy arany becsületrendet Soros Györgynek kívánja adományozni.

A végleges döntést Bécs szociáldemokrata-zöld tartományi kormánya jövő kedden fogja meghozni – de ez már csak a dolog formális része.

Sorost az osztrák főváros, amelyet idén immáron már a tizedik alkalommal a világ legélhetőbb városának választottak, azért tünteti ki, mert a magyar származású milliárdos azzal, hogy a CEU-t – vagy legalábbis annak egyes részeit – Bécsbe menekítette, jelentősen hozzájárult a város tudományos életéhez.

Ahogy a határozat fogalmaz: Soros „mint a CEU alapítója és legfontosabb támogatója, a Bécshez fűződő intenzív kapcsolatai és példaadó ténykedése” miatt érdemes a kitüntetésre, ugyanis „az oktatásért és az emberek közötti együttélésért tett erőfeszítéseivel, valamint Bécs tudományos és gazdasági helyzetének javításával jelentősen hozzájárult ezen területek fejlődéséhez”.

Teljes cikk

 

[popup][/popup]