Sopron: felújítják a város két zsinagógáját
Megkezdődött Sopronban az Új utcában az Ó-Zsinagóga Ispotály épületének a felújítása és jó hír, hogy a papréti Zsinagóga teljes körű rekonstrukciójának az előkészítése is kezdetét vette. Mindezekről pénteken tartottak sajtótájékoztatót a Városházán, amelyről dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere, Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője, Heisler András, a MAZSIHISZ elnöke és Büchler András, a Soproni Zsidó Hitközség elnöke tájékoztatta a meghívottakat. Írja a cyberpress.hu.
Dr. Farkas Ciprián polgármester hangsúlyozta, hogy Sopron számára nagyon fontos, hogy szoros együttműködést alakítsanak ki a helyi zsidó hitközséggel is. A polgármester emlékeztetett arra, hogy Sopronban a zsidóság csaknem 800 éves múltra tekint vissza és számos épített öröksége is van, amelyek megóvása közös érdekünk. Éppen ezért, az önkormányzatnak felelőssége, hogy anyagi támogatással is segítse a soproni zsidó hitközséget abban, hogy a zsidó kultúrához és hitélethez köthető tevékenységek körét abban az épületben tudja megélni, amelyet az ősei hoztak létre, így ennek egyik lépcsőfoka a mostani “támogatási csomag”.
Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője elmondta, hogy a kormány elkötelezett a különböző vallási felekezetek támogatásában illetve abban, hogy azoknak az infrastrukturális felújításokban is segítsen. A soproni Zsidó Hitközség mostani önkormányzati támogatásával kapcsolatban elmondta, hogy nagyon fontos, hogy a jövő nemzedéke megfelelő tudást kapjon a XX. század legsötétebb fejezetéről a Holokausztról, amelyben sajnos Sopron és térségének lakossága is érintett volt.
A soproni önkormányzat elkötelezett abban, hogy a Soproni Zsidó Hitközség a szakrális tevékenységeit megfelelő körülmények között láthassa el, így ennek a jegyében január közepén megkezdődtek az Új utcai Ó-zsinagóga lakóépületnek a felújítási munkálatai. – mondta Heisler András, a MAZSIHISZ elnöke. A munkálatok finanszírozásában a soproni önkormányzat remek partner, hiszen 20 millió forintot biztosít a megújulásra, amely később az oktatás és a turizmus területén is gazdagítja a várost. A MAZSIHISZ elnöke kiemelte, hogy az oktatás és történelmi ismeretterjesztés nagyon fontos, hiszen a fiatal generáció nevelése, tájékoztatása az alapja az antiszemitizmus elleni küzdelemnek.
Büchler András, a Soproni Zsidó Hitközség elnöke is jó hírről számolt be, hiszen elmondta, hogy nagy előrelépés történt a Papréti Zsinagóga ügyében is, hiszen az önkormányzat 30 millió forintot különített el arra a költségvetésből, hogy elkészüljön az a terv, ami az épület teljeskörű felújítására vonatkozik. Sopron városában az említett ortodox zsinagóga az ötvenes évek közepe óta nincs aktív használatban, de nagyon közel áll a közösségük szívéhez. Nagyon jó lenne, ha visszakapná eredeti patináját, fényét, amire most remény nyílhat.
Címkék:Farkas Ciprián, Heisler András, Mazsihisz, Soproni zsinagóga