Sírhelyek hiányában nekropolisz épül Jeruzsálemben?

Írta: Szántó T. Gábor - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Hatalmas mesterséges barlangtemetőt építenek Jeruzsálemben a város zsidó halottainak – közölte a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

A zsidók körében az egész világon jelentős igény mutatkozik a jeruzsálemi temetkezésre, mert a zsidó hagyomány szerint a Messiás eljövetelekor elsőként a városban nyugvók támadnak fel.

Givat Saul temető

Givat Saul, szűkös a hely a temetőben

Mivel a legnagyobb, a Givat Saul negyedben található temetőben lassan elfogynak a szabad sírhelyek, a 2012-ben jóváhagyott tervek alapján többszintes épületeket hoznak létre egyrészt föld felett, másrészt a hegy belsejében, ahol a falakba épített sírokban több tízezer embert fognak eltemetni.

A kétszáz millió sékelből (15 milliárd forintból) elkészülő négyszintes építményben valóságos nekropoliszt alakítanak ki, ahol több mint 23 ezer sírt helyeznek el.

Ez a mennyiség 12 évre biztosíthatja a városban elhunyt zsidók temetkezését a jelenlegi jeruzsálemi halálozási adatok alapján. A 25 méter mély szerkezetbe egy központi tengely mentén elhelyezett három, egyenként harminc embert befogadó lifttel lehet majd lejutni.

A liftektől több irányba futnak majd a sírbarlang-folyosók, ezeken elektromos járművek szállítják majd a nehezen közlekedő idős embereket. A hegy oldalába vágott nyílásokon a járatokba természetes napfény jut, de lesz benne mesterséges világítás és szellőzés is.

A zsidó vallást nem jellemzi a halálkultusz, a hit alaptétele szerint az élet a legnagyobb szentség. A vallás szabályai megkövetelik az élőktől a halottak elkülönítését, és mivel a hegy gyomra távol van a város zsivajától, a temetkezés megfelel a legszigorúbb ortodox vallási követelményeknek is.

[popup][/popup]