Simon Peresz izraeli államfő Benjámin Netanjahu miniszterelnök tudtával drámai beszédre készül vasárnap este a Világgazdasági Fórum (WEF) ammáni konferenciáján – írta vasárnap az izraeli Maariv. Az új terv a 2002-es arab békejavaslat frissített változatán alapul.
Peresz megpróbálja eltávolítani a palesztin–izraeli tárgyalásokat akadályozó korlátokat, és személyesen Mahmúd Abbász palesztin elnökhöz fordul, arra kérve, hogy legyen partnere a béke elérésében. „Tudom, hogy tudja: nem nagy köztünk a véleménykülönbség. Tudom, hogy tudja: a meglévő különbségek áthidalhatók. Izrael békét akar” – mondja majd a lap szerint a Peresz. „Nálunk egyértelműen többségben vannak az 1967-es vonalakon alapuló, megegyezéses területcserékkel létrehozott kétállami megoldás hívei. Békére vágyunk” – hangsúlyozza az elnök a beszéd előre közölt változata szerint.
Nemcsak a tényleges kormányzati hatalommal nem rendelkező államfő egyéni véleményéről van szó, Peresz pénteken kétórás találkozót tartott Netanjahuval, ahol egyeztették a jordániai beszéd tartalmát – közölte az izraeli média. A konferencián részt vesznek az arab világ vezetői, és egyik szekciójában Kitörés a zsákutcából címen várhatóan új békekezdeményezést fogalmaznak meg John Kerry amerikai külügyminiszter, Abbász, II. Abdalláh jordán király és Simon Peresz jelenlétében.
Az új béketerv a 2002-es arab békejavaslat frissített változatán alapul, amelyet a katari miniszterelnök április végén ismertetett Washingtonban. Ez lehetővé teszi a ’67-ig érvényes 1948-as tűzszüneti vonalak módosítását kölcsönös megegyezésekkel és területcserékkel a jövendő palesztin állam határainak megállapításakor, és azt ígéri, hogy a palesztin béke aláírásával Izrael kibékülne az arab világ nagy részével is.
A WEF konferenciáját szombaton nyitotta meg a Holt-tengernél a jordán király, és annak fő témájaként a palesztin-izraeli rendezést hirdette meg. „A szélsőségesség a válság nyomán mindenütt megerősödött, ideje, hogy megállítsuk terjedését” – mondta. Abbász beszédében a húsz éve tartó hiábavaló béketárgyalásokról szólt, de „továbbra is azt mondjuk, hogy igazságos és átfogó békét szeretnénk a kétállami megoldás jegyében, két egymás szomszédságában békében élő országot” – tette hozzá.
Simon Peresz izraeli államfő vasárnap hivatalos látogatásra Washingtonba utazott, Avigdor Liberman külügyminiszter pedig hétfőn megkezdi első európai körútját, amelyen felvázolja Izrael új rendezési elképzeléseit. Simon Peresz Washingtonban részt vesz a legnagyobb Izrael-barát lobbi, az Amerikai-Izraeli Közügyek Bizottsága (AIPAC) ülésén. Az izraeli sajtó szerint kedden találkozik Barack Obama amerikai elnökkel és…
Újévi üzenetében a béke ügyét helyezte mindenek fölé Simon Peresz, Izrael Állam elnöke. A külügyminisztérium éves konferenciáján a veterán (baloldali hátterű) politikus a jelenlegi jobboldali kormány tétlenségét bírálta és figyelmeztetett: súlyos veszélyekkel jár, ha nem születik meg egy életképes palesztin állam. 160 ország nagykövetei előtt beszélve Simon Peresz leszögezte: a…
Nagy port kavart Benjamin Netanjahu törvénytervezete, amely Izraelt mint zsidó nemzetállamot határozná meg, és amelyet a kabinet már el is fogadott. A javaslatot a jövő héten tárgyalja a parlament, de addig is a kritikusok száma legalább eggyel nőtt: Simon Peresz volt izraeli elnök szerint a törvény csak politikai érdekeket szolgál.…
"Abbasz elnök: Ön a partnerünk, és mi az Öné" - fordult a palesztin vezetőhöz Simon Peresz izraeli elnök. A közel-keleti béketárgyalások felújítását sürgette Simon Peresz izraeli elnök vasárnap Ammánban a Világgazdasági Fórum (WEF) jordániai konferenciáján. Mahmúd Abbász palesztin elnök elutasította az ideiglenes palesztin határok lehetőségét, és elviselhetetlennek nevezte Izrael ciszjordániai…
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a szerdán elhunyt Simon Peresz volt államelnök temetésén elmondott gyászbeszédében az izraeli jobb- és baloldal közös céljáról és a katonai erő segítségével megteremthető béke fontosságáról beszélt. Peresz temetésére - az izraeli állami méltóságok mellett - az egész világból hetven politikai vezető sereglett Jeruzsálembe. Magyarországot Orbán Viktor…
Az Izrael létét és a világ békéjét fenyegető iráni "nukleáris veszélyre" hívta fel a figyelmet Simon Peresz izraeli államfő az új, sorrendben 19. parlament alakuló ülésén. Peresz, aki beszédében áttekintette a belpolitika és a külpolitika legfontosabb kérdéseit, kijelentette: bízik Barack Obama amerikai elnökben, hogy leállítja az iráni atomprogramot, amikor eljön…
In "Hírek - lapszemle"
[popup][/popup]
A Szombat Magazin a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket alkalmaz. A honlapunk használatával tájékoztatónkat tudomásul veszed. ElfogadomElutasítomBővebben
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the ...
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.