Semjén: Magyarország tegyen úgy, mint Izrael
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint teljesíthető az a cél, hogy a ciklus végére meglegyen az egymillió új magyar állampolgár. Semjén Zsolt úgy véli, Magyarországnak hasonlóan kell cselekednie, mint Izraelnek, meg kell védenie a diaszpóráját bárhol a világon.
Sikertörténetnek tartja Semjén Zsolt a honosítási kampányt, s a mostani ciklus végéig 1 millió új magyar állampolgárral számol. Szerinte a honosításnál további szigorítás nem indokolt, kisebb korrekciók lehetnek. Szerinte annyira egyszerű az eljárás, amennyire a teljes biztonság mellett lehet.
Idén a környező országokban tartott választásokon mindenütt megerősödött a magyarság – mondta. A legnagyobb sikert a vajdasági magyarok érték el, gyakorlatilag megvalósult a kulturális autonómia, a nehézségek anyagi jellegűek, ami a szerb költségvetés állapotából következik. A vajdasági magyarság egységes és a Belgrádban is megkerülhetetlen – tette hozzá. Semjén Zsolt korlátozott optimizmussal néz az új román államfővel való együttműködés elé, úgy véli, Klaus Iohannis szebeni polgármesterként nem sok érdeklődést mutatott a magyarság ügyei iránt.
A legnehezebb és legveszélyeztetettebb helyzetben a kárpátaljai magyarok vannak, kitéve a háborús helyzetnek és az ukrán nacionalizmusnak – mondta Semjén. Jelezte: a magyar kormány mindenben segít az ottani magyarságnak, a téli fűtéstől kezdve a legelemibb ellátásban támogatja őket. Szerinte Magyarországnak hasonlóan kell cselekednie, mint Izraelnek, meg kell védenie a diaszpóráját bárhol a világon. Fontos eredménynek nevezte, hogy Brenzovics László, a KMKSZ elnöke bekerült a kijevi parlamentbe. Az a cél, hogy elérjék, legyen magyar választási körzet, de a mandátum megszerzése csak a magyarság egységével valósulhat meg, a két kárpátaljai magyar szervezetnek legalább választási időszakban együtt kell működnie.
Sikeresnek nevezte a szlovákiai önkormányzati választásokon elért eredményt. Szerinte reális az esély, hogy a Magyar Közösség Pártja visszakerül a pozsonyi parlamentbe, ami létfontosságú a magyarság képviseletéhez. Kifejtette, hogy helyi ügyekben ésszerű az együttműködés a Híd-Most vegyes párttal.
A miniszterelnök-helyettes, egyben a KDNP elnöke a kormánypártok népszerűségvesztéséről azt mondta: egy választás után mindig van egy “győzteshez húzás”, vannak irreális várakozások, majd utána egyfajta természetes leporladás. Szerinte most is ez látható. Ugyanakkor több kommunikációs hiba is történt, ezek között említette az internetadót, amiből nem kell presztízskérdést csinálni – mondta. A tiltakozásokat komolyan kell venni – hangsúlyozta. Úgy látta: a tiltakozások legalább annyira szólnak az ellenzék ellen, amely ha életképes lenne, akkor képviselni tudná a tüntetők álláspontjait a parlamentben.
A jövő februári veszprémi időközi választás tétjéről azt mondta, hogy lényegileg már mindent elfogadtak, amihez kétharmadra volt szükségük, de ez a többség egyszerűbbé teszi a törvényalkotási munkát. A baloldal szerinte romokban hever, hiteltelen emberek tovább faragták a szocialista pártot, amely nem tudja a kormánnyal szembeni protest véleményeket és csoportokat “becsatornázni”.
Az egyházfinanszírozásról kiemelte: soha ennyi pénz még nem jutott erre és a szükséges összeg jövőre is rendelkezésre áll. Elismerte, hogy vannak döccenők, és Erdő Péter bíborosnak abban is igaza van, hogy egyes önkormányzati intézményeket olyan felekezetek vettek át, amelyekhez tartozó ember nincs is az adott településen.