Schwezoff: a BZSH “a megtisztulás politikája mellett döntött”

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

Az ügyvezető tanácsadója nyilatkozott az MTI-nek.

Schwezoff

(fotó: MTI)

Tordai Péter egy kijelentésére reagálva – amely szerint a visszahívott elnök illegitimnek tartja a közgyűlést, mivel azt a felekezeti sajtóban előzetesen nem hirdették meg – a BZSH az MTI-hez csütörtök délután eljuttatott nyilatkozatában azt írta: a BZSH a közgyűlési meghívókat a szervezet alapszabálya szerint küldte ki, ráadásul nem csupán elektronikus és papíralapú levélben, hanem a BZSH Facebook-oldalán és a Mazsihisz honlapján is tájékoztatta a tagokat a közgyűlés időpontjáról.

A nyilatkozat szerint a közgyűlés előtt Tordai Péter maga is “mindenkit arra buzdított” az általa szétküldött körlevélben, hogy vegyen részt az október 29-ei ülésen.

A közgyűlés határozatképes volt, a tagok 78 százaléka jelent meg, a szavazást pedig szabályosan tartották meg – állítja a BZSH.

A nyilatkozatban idézik Schwezoff Dávid ügyvezető igazgató kijelentését, amely szerint júliusi megválasztása után a BZSH szerdán második alkalommal szavazott neki bizalmat, és így folytathatja a megkezdett munkát.

A közgyűlés döntését Schwezoff Dávid úgy értékelte, hogy a szervezet “a megtisztulás politikája mellett döntött” – olvasható a közleményben.

Az MTI megkeresésére Császár Balázs, az ügyvezető igazgató tanácsadója a közgyűléssel kapcsolatban azt mondta, a Tordai Péter által november 5-ére kiírt közgyűlés összehívása volt alapszabály-ellenes. A közgyűlés időpontját Schwezoff Dávid a jogi osztállyal egyeztetve tette át október 29-ére, hogy megfeleljen a rendkívüli közgyűlés összehívási szabályainak – mondta.

Császár Balázs úgy látja, nem lehet gond a BZSH és a Mazsihisz további együttműködése, mivel a két szervezetnek és a szervezetek tagságának egyáltalán nincs problémája egymással. A probléma egyszemélyes – fejtette ki -, Heisler András Mazsihisz-elnök támadta a médián keresztül Schwezoff Dávidot, míg ő a sajtón keresztül eddig egyszer sem reagált a támadásokra.

Arra a kérdésre, hogyan tud működni az elnök nélkül maradt BZSH, Császár Balázs azt felelte, a hitközség alapszabálya szerint a BZSH egyetlen, kizárólagos aláírásra jogosult képviselője az ügyvezető igazgató. Az elnöknek csak az ügyvezetővel együttes képviseleti és aláírási joga van, ezért a BZSH a kialakult, átmeneti helyzetben is működőképes – tette hozzá.

[popup][/popup]