Schmidt Mária: És az én érzékenységem nem számít?

Nehogy már nekem azt kelljen nézni valakiben, hogy nem volt-e a dédapja csendőr, vagy nem volt-e a nagyapja ávós – mondja Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója.

Miért született meg az írása a Heti Válaszban arról, hogy vége a liberális körök évtizedes szellemi terrorjának, és hogy azért alakult ki a Szabadság téri emlékmű körüli áldatlan helyzet, mert e körök munkálkodnak a háttérben?

Valóban áldatlan az a vita, amellyel a Szabadság téri emlékmű ürügyén egyesek újra próbálják értelmezni Magyarország szerepét a ’44-es szörnyű tragédiában. Nem tételeztem volna föl, hogy komoly emberek azzal a tanulsággal fognak előállni 2014-ben, hogy nem a nácik voltak a főszereplők, csak „baráti segítségnyújtásként” jöttek Magyarországra, és mindent szörnyűséget a magyarok csináltak.

De ezt senki nem mondja!

De bizony, ezt mondják!

Nem láttatják bűnösebbnek a magyarokat, mint a nácikat. Azt kérdőjelezik meg – Karsai László és Ungváry Krisztián történészek is –, hogy Magyarország elveszítette volna a német megszállás napján a szuverenitását, és így a felelősségét is a holokauszt miatt.

A szuverenitás elvesztésének megkérdőjelezése politikailag motivált rosszindulatot takar, de ha megengedők vagyunk, minimum tájékozatlanságot, szakmai nívótlanságot kell feltételeznünk. Amúgy olyanokat állítanak, hogy a magyarok örültek a megszállóknak, meg hogy virágesővel fogadták a németeket.

Ausztriában valóban…

… és olyanokat is állítottak, hogy Hitler nem is akarta, hogy a magyar zsidókat deportálják.

Én nem emlékszem ilyesmire.

Idézem tanult kollégám szövegét: „Hitler követelte ugyan Horthytól a zsidókérdés „megoldását”, ám azt, hogy ez mit is jelentsen pontosan, nem tisztázták. A német fél vélhetően kisebb koncessziókkal is megelégedett volna”. Ungváry Krisztiánt idéztem. Ez mit jelent? Tehát ha Hitler nem mondta meg, hogy a zsidókérdést hogyan kell megoldani, akkor mi a magyarázata annak, hogy minden országban hasonlóan „oldották meg a zsidókérdést” és minden országból deportálták a zsidókat? Mit jelentsen ez, ha nem azt, hogy Hitlerről a teljes felelősséget át akarja rakni Horthy Miklósra, ami egyszerűen abszurdum! Azt is állítja, Hitlertől egyetlen olyan parancs sem lelhető fel, amelyben elrendelte volna a magyar zsidóság teljes fizikai megsemmisítését.

A megoldás idézőjelben szerepel Ungváry Krisztiánnál…

Nem találkoztam még ilyen Hitlert mentő érveléssel az emlékművet megelőző viták előtti időszakban. Magyarországon ilyet még nem állított senki.

Főigazgató asszonynak Ungváry Krisztiánnal kellene vitatkozni.

Csak nekem? Elérkeztünk oda, hogy egyesek megkérdőjelezik azt az alapvető történelmi tényt, amiben eddig egyetértés volt, jelesül azt, hogy ha az 1944. március 19-i náci megszállás nem következik be, akkor nem történt volna meg a magyar zsidók tömeges deportálása és a halálba küldése. Ez nem csak helytelen, de káros is.

A zsidó deportálásokat szervező Eichmann naplójában szerepelt, hogy olyan brutalitást, ahogyan a magyarok a zsidókat kezelték, még nem láttak. Másrészt a magyar hatóságok már összeírták a zsidókat ’44 március 19. előtt.

Komolyan egy náci főbűnösre hivatkozik, aki nyilvánvalóan megpróbálta áthárítani a felelősséget a magyarokra, akárcsak a Harmadik Birodalom magyarországi főmegbízottja, „fő diplomatája” Veesenmayer, aki azt mondta, hogy mint a hunok, olyan bestiálisak voltak a magyarok? Nem fogom forrásnak tekinteni egyiküket sem, akik első számú felelősei voltak a magyar zsidóság elpusztításának. Gyilkossági ügyben nem a vádlott mentegetőzését szokták perdöntőnek tekinteni. Felháborító, hogy míg azoknak a magyarországi döntéshozóknak, akiket ők napi szinten irányítottak és zsaroltak, halálbüntetés lett a jól megérdemelt jussuk, addig például Veesenmayert már 1951-ben szabadlábra helyezték az amerikai hatóságok.

Ön szerint, ha nem lett volna 1944. március 19-én német megszállás, nem lett volna magyar holokauszt?

Igen, ezt állítom. És ezt állítja minden komoly szakértő. Ha a nácik nem szállják meg hazánkat, esélyünk lett volna elkerülni a legrosszabbat.

Horthy Miklós nem mondott le, Sztójay Dömét kinevezte miniszterelnöknek, a magyar közigazgatás működött, voltak kollaboránsok…

Az én állításom az, hogy a magyar zsidóság tragédiája – ami azt jelentette, hogy 440 ezer embert deportáltak marhavagonokba különböző, legtöbbjüket Lengyelország területén létrehozott, zömében megsemmisítő táborokba –, ez a tömeges, hatalmas nemzeti tragédia nem történt volna meg, ha a nácik nem szállják meg Magyarországot. Ez történelmi tény. Aki elmegy a jeruzsálemi Jad Vasembe, láthatja, a magyarországi rész ’44. március 19-ével kezdődik. Ezt mindenki így gondolja, ebben eddig konszenzus volt. Most, persze lehet és kell is arról beszélni, hogy mi történt előtte, hogy mi történt Kamenyec-Podolszkban, hogy hány zsidótörvényt fogadtak el, de ha az történik, hogy a háborúnak, mondjuk, hamarabb vége van, és a magyar zsidóság életben tud maradni, akkor azt tudom mondani, hogy a magyar politikai elitnek ez nagyon nagy sikere lett volna. De hadd kérdezzek vissza: milyen gondolkodást feltételez az, amikor valaki a náci megszállás és a NATO csapatok magyarországi jelenlétét párhuzamba állítja? Ungváry Krisztián szerint ugyanis „nem állja meg a helyét az az indoklás, hogy az ország azért vesztette volna el a függetlenségét, mert a területén idegen csapatok állomásoztak. Ez a körülmény ugyanis 90 után is fennállt, a NATO-katonák jelenléte azonban éppen úgy nem keltett közfelháborodást, ahogyan 44-ben sem tört ki tiltakozó hullám azért, mert a Magyarországgal egy szövetségi rendszerbe tartozó német birodalom katonasága hazánkba érkezett”. Ez mit jelentsen? Eszerint a NATO-csapatok olyan alapon tartózkodnak Magyarországon, ahogyan egykor a nácik?