Sándor Anna mikrovilága – a Spinoza

Minap vette át az Emberi Erőforrások Minisztériumától a Scheiber Sándor-díjat. Az indoklás szerint a Dob utcai Spinoza Színház alapítója sokat tett azért, hogy a pesti zsidónegyed visszataláljon sokszínű értéket képviselő karakteréhez, amely a vészkorszak előtt jellemezte.

A kitüntetettnek nemrég kötete is megjelent. A címe: Anna, te hülye vagy? Arról szól: botladozó demokráciánkban miként lehet egy européer elképzelésből működő vállalkozás.

Sándor Anna könyve a Spinoza Színház egyik programjában ugyancsak megidézett Gartner Sándor, vagyis Szőke Szakáll életrajzát is vázolja. Az egyedi humorú humanista író és filmszínész a történelmi katasztrófák elől menekülve Amerikába települt. Idősödve eltöprengett ugyan a hazatérésen, ám eszébe jutott: sosem tudná elhitetni magával, hogy rokonságát a bárányhimlő ritkította meg az óhazában.

De nem vagyunk egyformák.

Gyermekkora kapcsán annyit mond Sándor Anna: megtapasztalta, hogy tényleg teher alatt nő a pálma. Amúgy a Radnóti Miklós Gimnáziumban érettségizett, majd gazdasági diplomájával a Világgazdasági Kutatóintézetbe került.

Privát világát az akkori magyar értelmiség attitűdje jellemezte: világnézettől független kíváncsiság a világ elfüggönyözött irányaiba is. Emlékszik arra is: akkoriban a Főtaxi automobiljainak kesztyűtartóiból is könyvek kandikáltak elő. A sofőrök önszántukból olvasgattak klasszikusokat is a droszton.

A „kulturális békeharc” idején, a hidegháború korában is csuda dolgok estek olykor. Anna a hetvenes évek második felében holland zeneszerzővel kötötte össze az életét. Az országváltás mégis kultúrsokkal járt. Felfedezte például, hogy az amszterdami fuvarosok inkább bulvárt böngésznek. Eközben általában tagjai a helyi kórusnak, ahogy más hivatások művelői is.

Idővel megértette: ebben nem elsősorban a muzikalitás a lényeg, hanem a sajátos spiritualitás, amely „átlelkesíti” a sokféle világlátású emberekből összeálló közösségeket.

Persze arrafelé még a lakások ablakain is mellőzik a függönyt.

Azt meg színházjáróként vette észre, hogy mindig érzékelhető valami sajátos távolságtartás a pódium és zsöllyesor között. Nem gátja a katarzisnak, de véd az infantilis áhítattól. A sokféle individuum egy emberként vallotta: mind egyenlők rivaldában és fénykörön kívül.

Sándor Anna sok mindenre rácsodálkozott.

Hollandiai egyetemeken tanított, helyi lapokat tudósított a kelet-európai gazdaságról. Elsajátította a pszichoterápiát, holland vállalatoknál volt terapeuta. A szolgáltatás a sportköri foglalkozásokhoz hasonlóan juttatásként járt a munkavállalóknak. Idővel saját kelet-európai gazdasági tanácsadó irodát nyitott. Tisztesen működött, majd hanyatlani kezdett, amikor a kelet-európai változások után a legnagyobb holland tanácsadók is megjelentek a térségben.

Úgy érezte: magának is váltania kell. Ám tanácsadói tapasztalat ide vagy oda, a kétezres évek hajnalán Sándor Annának Magyarországon gyakorlati terepismerete, sokszálú kapcsolatai éppúgy nem voltak, miként kerekedő, tisztes vagyona sem Hollandiában. Mégis hitte: ami a közösség és a kultúra kapcsán kialakult benne a világról, arra az óhazában is lehet várat emelni. Ez hajtotta, amikor majd három évtized után hazatért.

Terve szerint a megálmodott honi vállalkozása egyszerre lett volna a holland kultúra kikötője és magyar-zsidó szellemi műhely.

Könyvbe is alig fér, miként alakultak át az eredeti tervek.

– Anna, te hülye vagy? – kérdezték sorra honi barátok, ismerősök, hivatalok jó szándékú bürokratái, amikor elővezette a vendéglátás és színház kapcsolatára épülő ötletét.

A teljes cikk itt olvasható.