Rémálommá változott egy zsidó család élete egy téves jobbra kanyarodás miatt: múlt csütörtökön éjjel majdnem az életükkel fizettek azért, mert a GPS hibája miatt autójukkal véletlenül behajtottak az arabok lakta Kelet-Jeruzsálem egyik kerületébe, Wadi Joz-ba.
Etti Cohen és családja a siratófal környékén vesztett irányt, és amint észrevették, hová tévedtek, máris kő- és téglazápor fogadta őket, a szélvédőjük betört.
“Az első másodpercekben még minden rendben volt” – idézte fel a családfő, majd észrevették, hogy minden írás arabul volt, az emberek pedig feléjük fordultak azzal a tekintettel, hogy “miért jöttetek ide? Mit kerestek itt?” A család, úgy tűnik, egy előre eltervezett csapdába került: egy 12 éves fiú kopogni kezdett az ablaküvegen, mindenhonnan kiáltásokat hallottak, három autó pedig elzárta előlük az utat; szabályos lincshangulat keletkezett.
Kis túlzással egy modern-kori Rómeó-Júlia történetre bukkantunk a VII. kerületi Damjanich utcában. Egy budapesti, vallásos zsidó családból származó hölgy egy pusztaszabolcsi katolikus férfiban találta meg a nagy ő-t, s 1959-ben össze is házasodtak. Majd elsőszülött lányuk szűk harminc múlva egy marokkói matematika professzort választott párjának. S hogy teljes legyen a…
Négy percig harcolt, de végül elrabolták, megölték, összeégették, és a testét egy kukában hagyták. Menachem Stark halála nagy hullámokat kavart New York-szerte, főleg miután egy bulvárlap azt pedzegette, sokan akarták a halálát. Stark valóban többmilliós dollárral hazardírozott, uzsorázása miatt nem feltétlen szerették, és ráadásul egy Szatmárból kiindult zsidó szekta híve…
Eva Menasse, osztrák író, újságíró Vienna című családregényével új teret nyitott a zsidó tematikájú irodalomban. Kedélyes és közvetlen hangvételű, szórakoztató történetében több a fikció, mint a valóság. A kötet a focista apa, Hans Menasse legendás bécsi csapatáról, a Viennáról kapta címét. Interjú Eva Menasse-val Eva Menasse Még mindig a bátyja,…
Azt hittem, hogy az Izraeli Filmhét a budapesti zsidóság számára közös élmény, esemény lesz. Azt hittem, hogy minden délután vagy este megtöltik az inkább vetítőterem, mint mozi nagyságú, a mindössze 120 férőhelyes Örökmozgó nézőterét. Azt hittem, hogy bár vannak az adott héten betegek, minden percükben elfoglaltak, a fővároson kívül tartózkodók,…
Fritz Zsuzsa összeállítása Sávuot a Tóraadás és az első termés betakarításának az ünnepe. Az ünnep emlékeztet arra az időre, amikor lzrael gyermekei megerősítették szövetségüket I-tennel a Szináj-hegy lábánál. Sávuot egyike a három zarándok- ünnepnek, ezen a napon szedték le az első érett gyümölcsöket, amelyeket a Templomban hálaadó áldozatként mutattak be.…
Izrael-ellenes tüntetőkből álló tömeg támadt egy fagylaltozóból kilépő zsidó házaspárra múlt pénteken Berlinben, miután észrevették rajtuk a Dávid-csillagos nyakláncot - jelentette a német média. Az Izrael-ellenes jelszavakat skandáló tüntetőkből álló autókonvoj a Torstrassén haladt, s közben egy tüntető a járókelőket filmezte a járdán, köztük egy – később a 27 éves…
In "Politika"
[popup][/popup]
A Szombat Magazin a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket alkalmaz. A honlapunk használatával tájékoztatónkat tudomásul veszed. ElfogadomElutasítomBővebben
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the ...
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.