Higgyem el, hogy a jövőm attól függ, melyik könyvbe írja a nevem a Mindenható? Jó, rossz, vagy aki még 10 napig győzködheti a Jóistent – megérdemli, hogy éljen?

Ahogy öregszik az ember egyre gyakrabban érzi szükségét, hogy számot vessen az életével. Nem másnak, magamnak kell számot adnom, hogy mit tettem, vagy mit nem, volt-e értelme annak amit ebben az évben megéltem, esetleg szükséges lenne változtatni valamin?

Zsidónak lenni jó, mert ha az ember elfelejtené, hogy embernek lenniminőségi kategória a főemlősök között, és ezért időnként gondolkodni is kell – az ünnepeink emlékeztetnek rá.

Belekürtölik az ember fülébe, hogy hahó, szedd össze magad, gondolkodj el az életeden!

A Ros Hasana (szó szerint: az év feje)  és a Jom Hakipurim (engesztelés napja) közötti 10 napot (héberül: ימים הנוראים) szörnyű napoknak nevezik, mert valóban elég szörnyű dolog az embernek szembenézni saját magával. Századunk embere ezért pszichológushoz jár, sokszor évekig “kezelteti magát”.

A zsidók évezredekkel ezelőtt kitalálták az önvizsgálat rendszerét, a szombattal, amely a heti robotot szakítja meg egy napnyi gondolkodásra, aztán az új év kezdetén összegzésre kényszeríti a lelket (חשבון נפש) – ha van mit, javíts Magadon! Sosem késő megváltoztatni az életedet, sosem késő tanulni a hibákból, csak ehhez bele kell nézni a lelki tükörbe, és nem becsukni a szemünket, amikor olyasmit látunk, amit nem akarunk.

Jó embernek lenni nehéz.

Fárasztó figyelmi másokra, megérteni, segíteni annak, akinek erre szüksége van. (צדקה)

Nagyon nehéz kiigazítani a hibáinkat. Keserves lelki folyamat leszoktatni magunkat arról, amiről egyébként tudjuk, hogy nem jó nekünk, esetleg a környezetünknek sem. (תשובה)

Még nehezebb bocsánatot kérni azoktól, akiket megbántottunk. Akarva vagy akaratlanul. (סליחה)

És képesek vagyunk vezekelni a bűneinkért (כפרה)? Vagy szeretnénk rákenni valaki másra, hogy megkönnyebbüljünk, új életet kezdhessünk?

A felnőttséget a felelősségvállalással köti össze a zsidóság. Szépen megünneplik, ha a gyerek eljut abba a korba, hogy megérti a közösség játékszabályait, tetteinek következményeit. Aztán, minden évben már maga magának kell megvizsgálnia, hogy felnőtthöz méltón viselkedett.

A szekuláris zsidó nem imádkozik a Mindenhatóhoz, életéért könyörögve. Egy személyben a vádló és a védő, saját maga bírája – a büntetést is maga szabja: vállalja a tudatos, tevékeny életet.