Róna Tamás megvédte Orbán Viktort
David Nirenberg, az antiszemitizmus egyik legismertebb kutatója, akinek témában írott könyve* magyarul is megjelent, a Wall Street Journal hasábjain fejtette ki véleményét az örökkön változó, megújuló, minden politikai szegmensben tapasztalható antiszemitizmusról.
A különbözőségeket érzékeltetve ezt írta Nirenberg:
„Egyaránt a zsidó hatalom ellenzőjeként határozza meg magát Jeremy Corbyn brit baloldali politikus és Orbán Viktor jobboldali miniszterelnök. Szaddám Husszein pedig Izraelt vádolta azzal, hogy ellentétet szít a nyugat és az iszlám között.”
Noha Nirenberg konkrétan nem említi, nyilván az Orbán-kormány által levezényelt Soros-ellenes kampányra utal.
A Mandiner – amely a szerzőt nem, csak a cikket közlő Wall Street Journalt nevezi néven – az ügyben megkereste Róna Tamás főrabbit, a Magyarhoni Zsidó Imaegylet, a Zsima elnökét, aki korábban többször is nyilatkozott a lapnak a közéletet érintő kérdésekben. A Mandiner szerint
Rónát elmondása szerint mélyen lesújtotta a cikk, mind főrabbiként, mind magyarként. „Két fontos aspektusát emelném ki ennek az irománynak; egyrészt az ilyen és ehhez hasonló újságcikkek még tovább gerjesztik az antiszemitizmust. Másfelől; jómagam mindig is a mindenkori magyar kormánnyal való együttműködésre törekedtem” – fogalmazott Róna.
Hozzátette, az elmúlt években a magyar zsidóság újabb virágkorát éli, Magyarország kormánya kiemelten támogatja a magyar és a magyar ajkú, határon túli zsidó közösségeket, zsidó tankönyvek kiadását segíti, országszerte zsinagógákat újítottak fel, valamint a külhoni magyar zsidók hitéletét is folyamatosan támogatja. „Számomra ez a hozzáállás segítő és nem antiszemita” – vélekedett a Zsima vezetője.
* David Nirenberg: Antijudaizmus; a nyugati hagyomány (Pesti Kaligram Kft. 2016)
Címkék:David Nirenberg, Wall Street Journal