Romsics: Horthy felelős a vidéki zsidóság deportálásért

Írta: ATV / Hetek - Rovat: Hírek - lapszemle

Problémásnak tartja a Szabadság térre tervezett német megszállási emlékmű ötletét Romsics Ignác.

Romsics Ignác

Az akadémikus történész erről a Hetek című lapnak nyilatkozott: „A szobortervet problematikusnak tartjuk, mert alábecsülni látszik a Horthy-rendszer holokauszttal kapcsolatos felelősségét” – idézte a Magyar Tudományos Akadémia II. osztályának egyöntetű véleményét Romsics Ignác történész.

Az akadémikus professzor a lapnak adott interjújában a Szabadság térre tervezett német megszállási emlékmű kapcsán többek között arról beszélt, hogy a német megszállást követően Magyarország nem veszítette el szuverenitását teljesen, ugyanakkor bizonyos, hogy a német befolyás ezt követően sokkal erősebben érvényesült, mint korábban. Ez azért fontos kérdés, mert az emlékmű kritikusai szerint a kormányzati emlékezetpolitika igyekszik felmenteni Magyarországot a holokauszt felelőssége alól, mondván, az a megszálló németek bűne. Romsics ennek kapcsán hangsúlyozta: a felelősségünk közös, és ezt vállalni kell.

Horthy Miklós kormányzó szerepéről úgy vélekedett, hogy a tiltakozások és feltehetően az újabb német vereségek, illetve a normandiai partraszállás hatására 1944. július 6-án Horthy végre leállította a deportálásokat, így a mintegy 200-250 ezres budapesti zsidóság közel kétharmada végül megmenekült a haláltól. „Kései fellépése ugyanakkor még nyilvánvalóbbá teszi a 437 ezer vidéki zsidó deportálásáért rá háruló felelősséget. Ha július elején képes volt akaratát a németekkel és a hazai szélsőjobboldallal szemben keresztülvinni, akkor valószínűleg júniusban vagy májusban is képes lehetett volna rá” – mondta a Heteknek Romsics.

Arról is beszélt, hogy Fidesz-kormány olyan emlékezetpolitikai offenzívába kezdett, amelynek egyik célja a közelmúlt magyar történelmének újragondolása.

A teljes cikk

[popup][/popup]