Rogán: Nyilvánvalóan provokatív a motoros demonstráció

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

rogan-antal

“Aki az Élet Menete napján ilyen címmel, ezekre a helyszínekre hirdet meg demonstrációt, nyilvánvalóan provokatív célzattal teszi azt. Politikusként és évek óta az Élet Menete résztvevőjeként rendkívül ízléstelennek tartom és mélységesen elítélem ezt a szándékot” – áll a Rogán Antal frakcióvezető által aláírt vasárnapi közleményben.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vasárnap közleményben szólította fel a hatóságokat, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel akadályozzák meg az Élet Menetével egy napra szervezett Magyar Motoros Menet megtartását, amelynek a szervezők az Adj gázt! címet adták, és felvonulásokkal érinteni akarják a zsidó negyedet, a Dohány utcai zsinagóga környékét is. A Mazsihisz szerint a rendezvény címe “félreérthetetlenül utal az Auschwitzban mérgesgázzal meggyilkolt több mint négyszázezer honfitársunk kínhalálára, s egyben felhívást jelent a rémtettek megismétlésére”.

A Szabad Emberek Magyarországért SZEMA ugyancsak közleményben tiltakozott az április 21-re tervezett motoros felvonulás ellen. A szervezet felkérte a magyar kormány miniszterelnökét és belügyminiszterét, hogy a Nemzeti Érzelmű Motorosok felvonulásának engedélyét a rendőrség azonnali hatállyal vonja vissza, és “a rendőrség vezetősége kövesse meg a méltóságukban megsértett, fájdalmukból cinikusan gúnyt űzött zsidó közösség tagjait”.

[popup][/popup]