“Robin Williams tartotta bennem a lelket”
Egyetlen fim sem hatott rá oly módon, mint a Schindler listája – mondta a hétszeres Oscar-díjas film rendezője, Steven Spielberg a Tribeca filmfesztiválon rendezett pódiumbeszélgetésen.
Spielberg, a címszereplő Liam Neeson, Ben Kingsley és mások a film 25 évvel ezelőtti bemutatója alkalmából rendezett évfordulós vetítésen gyűltek össze a filmfesztiválon csütörtök este. A háromszoros Oscar-díjas rendező bevallotta, hogy 1993-as bemutatója óta először látta újra nézőközönség társaságában a Schindler listáját.
“Soha nem éreztem azt a büszkeséget, elégedettséget és a megvalósítás valódi, jelentőségteljes érzetét, egyetlen Schindler listája utáni filmnél. Úgy érzem, mintha öt éve lett volna” – mondta a rendező.
A több mint ezer lengyel zsidó életét megmentő Oskar Schindler üzletember történetéről szóló filmet Spielberg Krakkóban forgatta fekete-fehérben, gyakran használt kézi-kamerát, hogy dokumentarista valóságérzetet teremtsen.
A 22 millió dollár költséggel készült film – amelyéért Spielberg nem fogadott el fizetséget – világszerte 321 millió dollárt forgalmazott a mozikban és hét Oscar-díjat nyert, köztük a legjobb film és a legjobb rendezés díját. A film sokat tett azért, hogy az amerikai közvéleményt megismertesse a holokauszttal. A film után hozta létre a rendező Shoah Alapítványát, amely 52 ezer holokauszt-túlélő visszaemlékezéseit jegyezte fel.
“Ez nem előfeltétele a középiskola végzettség megszerzésének, holott annak kellene lennie. A társadalomtudományi oktatás részévé kellene válni minden középiskolában az Egyesült Államokban”.
A Schindler listája mélyen szántó, emocionális és vészterhes élmény volt mindenki számára. A Schindler könyvelőjét alakító Ben Kingsley felidézte, hogy a forgatás idején antiszemitizmus miatt szembeszállt egy férfival.
A szvasztikákat gyakran éjszaka festették fel. Nagyon nehéz feladat volt a filmkészítők számára a krakkói gettó és az auschwitzi láger felépítése. Két fiatal izraeli színész idegösszeomlást kapott az után a koncentrációs tábor zuhanyozós jelenetének forgatása után.
“Trauma volt mindenütt, és mi megragadtuk a traumát” – mondta Spielberg.
A Schindler listája volt az, amely újrafogalmazta Spielberg rendezői munkásságát, mivel addig inkább szórakoztató filmeket készített. Azóta inkább a drámai, történelmi témák felé fordult, mint a Ryan közlegény megmentése, a München, a Lincoln és A Pentagon titkai.
Eredetileg húzódozott a film elkészítésétől, és Roman Polanskit – akinek édesanyját megölték Auschwitzban – kapacitálta.
Hogy józan gondolkodását megőrizze a lengyelországi forgatás idején egyebek között Robin Williams stand-up-jait hallgatta hetente.
“Menetrendszerűen felhívott és lenyomott egy 15 pereces stand-upot a telefonon. Hisztérikusan nevettem, mivel sok gőzt kellet kieresztenem” – idézte fel Steven Spielberg.