Robbanószerkezetet találtak Soros György házánál
Robbanószerkezetet találtak hétfőn délután Soros György házánál a levélládában – jelentette internetes oldalán a The New York Times című napilap.
A rendőrség közölte: a robbanószerkezet nem lépett működésbe, azt semlegesítették.
Az incidens Sorosnak a New York államban, a Bedfordhoz közeli Katonah településen lévő házánál történt.
“A ház egyik alkalmazottja nyitotta ki a csomagot, és azonnal beazonosította, hogy robbanószerkezet van benne. A csomagot kivitte a közeli erdős részhez és kihívta a bedfordi rendőrséget – olvasható a rendőrségi közleményben.
Soros György nem tartózkodott otthon.
A rendőrség közölte: az ügyet átadta a Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI), az FBI azonban nem kívánta kommentálni a történteket.
A The New York Times megjegyezte: az üzletember gyakran adományoz demokrata párti jelölteknek és a lap által progresszívnak nevezett ügyek számára.
“Aktivizmusa miatt konzervatív csoport gazemberként tekintenek rá és céltáblája antiszemita rágalmazásoknak is” – írta a The New York Times.