Reuven Rivlin és Heisler András találkozója

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Reuven Rivlin, Izrael korábbi államfője és a repülőtérről Izraelből éppen megérkező Heisler András, a Mazsihisz elnöke Budapesten folytatott baráti hangvételű eszmecserét ezen a héten hétfőn. Rivlin a megbeszélésen kifejtette: demokrataként, a liberális demokrácia híveként a Mazsihiszt tekinti a magyarországi zsidó közösség egyértelmű képviselőjének – írja a mazsihisz.hu.

A kifejezetten baráti hangvételű beszélgetés során – amelyen jelen volt Jákov Hadas-Handelsman, Izrael budapesti nagykövete is – Rivlin volt elnök hangsúlyozta: Izrael egyértelműen eltökélt abban, hogy felelősséget vállaljon a világ zsidóságáért, minden egyes zsidóért, a diaszpóra tagjaiért. Ez eddig is így volt és a jövőben sem fog változni.

A volt államfő kifejtette: demokrataként, a liberális demokrácia híveként a Mazsihiszt tekinti a magyarországi zsidó közösség egyértelmű képviselőjének, hiszen a Mazsihisz szervezetét hagyományosan demokratikusan választott személyek vezetik, választásukra és a Szövetség működésére világos szabályok vonatkoznak. Ezt mindenkinek el kell fogadnia – mondotta az Izraelben és a világban ma is nagy tekintéllyel rendelkező politikus.

A megbeszélésen elhangzott: Izrael volt elnöke kifejezetten fontosnak tekinti, hogy Izrael és Magyarország egyaránt működő demokrácia. Meghatározó számára, hogy Magyarországon a zsidó közösség fizikai biztonsága jobb, mint némely nyugat-európai országban és a nemzetközi politikában Magyarország szavazatára Izrael mindig számíthat.

Teljes cikk

 

[popup][/popup]