Remény

Írta: Peer Gideon / Új Kelet online - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Egy nő a napokban, sétálás közben, valahol Izraelben, a homokban egy római aranypénzt talált, amely – mint kiderült – világviszonylatban is különlegesen értékes, párját ritkító régészeti leletnek számít.  

római érmeNem tudom, az említett hölgy a korán kelők táborába tartozik-e, mindenesetre a közmondás aznap – legalábbis nála – bevált, még ha délutánra is esett a nagy felfedezés.

A fáma arról is szól, hogy az említett szerencsés megtaláló jó állampolgárhoz méltóan beszolgáltatta a kincset az izraeli régészeti hatóságoknak, akik szép, díszes oklevélben emlékeztek meg hazafias cselekedetéről.

Az ember könnyen eljátszogat a gondolattal, mit tett volna hasonló helyzetben, és ha a kezét a szívére teszi – gondolom – nem egyszerű a válasz. Ne is próbálkozzunk meg vele, jobb a békesség, semmiképpen sem jövünk ki jól a megméretésből. Inkább reménykedjünk, hogy az élet nem fog hasonló – mondjuk úgy, kínos – helyzet elé állítani bennünket…

Apropó: szív.

Nagyjából 20 éve létezik SACH néven egy nemzetközi alapítvány, amely szívbeteg gyerekek gyógyítását tűzte ki célul. A szervezetnek Izrael is tagja. Itteni neve: Mentsd meg a gyerek szívét (Hacel lebo sel jeled).

A Hatikva, a Remény nemcsak Izrael Állam himnusza, hanem az a valami is, amit ez a szervezet nyújt a beteg gyerekek számára.

Elsősorban fejlődő országokból jönnek, csecsemőkortól egészen a serdülőig.

Eddig ötven különböző országból 4000 gyógyulni vágyó gyerek érkezett Izraelbe, hogy az itteni orvosok szaktudása, szeretete révén gyógyulásuk után új, egészségesebb, tartalmasabb életet élhessenek.

A világnak négy tája van, a beteg gyerekek is a világ minden tájáról érkeznek. A Dél Amerikában lévő Ecuadorból, Peruból, Hondurasból és Saint Vincentből. Távol Keletről Kínából és Vietnamból, továbbá Oroszországból, Romániából és Ukrajnából, valamint Kenyából, Zanzibárból, Angolából, Etiópiából, Ghánából, Tanzániából. Hosszú, és nem teljes a sor. És, persze – vagy nem is annyira persze – Palesztinából, Irakból, Szíriából, Gázából és Jordániából is.

Holonban, a Wolfson Medical Centerben kezelik a kis betegeket, a vezető sebészektől a fizikoterápiás kezelést nyújtókig. Összesen 70 főnyi személyzet végzi teljesen önkéntes alapon, ingyen, saját elfoglaltságuk mellett a lélekemelő munkát.

A gyerekeket az operáció után szanatóriumban ápolják, majd, miután meggyógyultak, és elég erősnek érzik magukat az utazásra, visszatérnek hazájukba.

[popup][/popup]