Reformzsidó felajánlások Iványi Gábor egyházának

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Eddig 129 ezer forintot utaltak a Bét Orim reformzsidó közösség tagjai Iványi Gábor szorongatott közösségének, a Magyar Evangéliumi Testvérközösségnek (MET).

A gázcsatlakozó fölé emelt sátor az OKE Dankó utcai székhelyén (forrás: facebook)

A MET által működtetett Oltalom Karitatív Egyesületet (OKE) fenyegeti az a veszély, hogy lekapcsolják a gázhálózatról, mivel 30 milliós rezsitartozást halmoztak fel. Ennek oka az, hogy MET-et 2011-ben megfosztották egyházi státuszától, ami miatt jövedelmeinek nagy részétől elesett. A kiesett összeget a magyar állam – a magyar Alkotmánybíróság és a Strasbourgi bíróság döntése ellenére – nem fizeti vissza.

A Bét Orim nem szervez központosított gyűjtést, tagjai spontán kezdték átutalni felajánlásaikat az OKE számlájára. A vezetők csak azt kérik, hogy a felajánlók Bét Orim e-mail címén jelezze felajánlása összegét, hogy később ezeket összesíthessék.

Mint a Bét Orim egyik aktivistája elmondta, kapcsolatuk Iványi Gábor közösségével nem mai keletű: a MET vezetője és Raj Tamás rabbi az SZDSZ színeiben voltak országgyűlési képviselők az első szabadon választott országgyűlésben. Innen a kapcsolat, ugyanis a közelmúltig a Bét Orim rabbija nem volt más, mint Raj Ferenc, Raj Tamás fivére. A két közösség tagjai több alkalommal vizitáltak egymásnál, Iványi Gábor több alkalommal volt vendég a Bét Orim széder estéjén.

 

 

Számlaszám:

Oltalom Karitatív Egyesület

K&H Bank Zrt.

10400140-00026699-00000006

A közlemény rovatba ezt kell beírni: “közmű”

Címkék:Bét Orim, Iványi Gábor, Magyar Evangéliumi Testvérközösség, reformzsidó

[popup][/popup]