Rabbinikus bírák kinevezésének rendszerét újítaná meg az izraeli törvénytervezet

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

A hétfő esti szavazáson a Kneszet többsége első olvasatban zöld utat adott annak a törvénytervezetnek, amely a rabbinikus bírák kinevezésének rendszerét hivatott megreformálni, 12 nappal azt követően, hogy egy korábbi kísérlet során a koalíció kudarcot vallott, mivel Miki Lévi házelnök (Jes Atid) véletlenül ellene szavazott.

Kneszet, az izraeli parlament

Az úgynevezett „Elkin-törvény” újból megismételt első plenáris olvasatában 59–51 arányban ment át, ezt követően a bizottság elé kerül, mielőtt a plénum véglegesíti a második és harmadik olvasatát – írja az ujkelet.live.

A hónap elején a törvényjavaslat első olvasata ugyan szintén gond nélkül átment, a harmadik és utolsó olvasatának bukása a plénumban zajló egész éjszakás maratoni ülés után történt. A voks végül döntetlennel, azaz 51 igen 51 nem szavazattal zárult, így a javaslat igaz technikai okokból, de elbukott. Lévi megpróbálta tisztázni tévesen leadott szavazatát, miután észrevette a hibát, de a Kneszet jogi tanácsadója úgy döntött, hogy nem korrigálhat, és az eredmény változatlan maradt.

Az ellenzékben ülő ultraortodox pártok fényes győzelemként ünnepelték a törvény [ideiglenes] elbukását, amelynek köszönhetően blokkolták a vallási rendszer reformját.

A törvénytervezetnek azonban megvan a többségi támogatottsága, ezért második nekifutásra a plénum valószínűleg meg is fogja szavazni a rabbinikus bírákat kiválasztó testület kibővítésének folyamatát, annak érdekében, hogy az eddig kizárólag ultraortodox többség ellenében a kormány vallásos cionista tagja és emellett női rabbinikus képviselő együttesen részt vehessen a döntéshozatalban.

Teljes cikk

[popup][/popup]