Két jelölt közül választ új rabbit a Szegedi Zsidó Hitközség, a meghallgatások már lezajlottak. Döntés július második felében várható, egyelőre a hitközség jelöltje gondolkodási időt kért.
Hamarosan új rabbija lesz Szegednek. A Szeged Ma információi szerint Markovics Zsoltot, a jelenlegi főrabbit áthelyezték Budapestre, a Dózsa György úti zsinagógába, így új vallási vezetőt választanak a Szegedi Zsidó Hitközség tagjai. A célegyenesben van a kiválasztás.
“Fináli Gábor a Hunyadi téri zsinagógát vezeti, Székesfehérváron született 1977-ben, Budapesten és az Egyesült Államokban tanult, élt Izraelben, több nyelven beszél, vele egy újabb főrabbi költözne Szegedre. A másik jelölt, Schwarcz Péter 2014-ben a Szegedi Tudományegyetemen kezdett fizikát tanulni, beszél az angol és a héber mellett kínaiul, valamint olaszul, most a dél-pesti körzet vallási vezetője. A reáltanulmányok mellett párhuzamosan végzi a rabbihelyettesi szakot, így ő csak ezt a tisztséget tölthetné be, de egyben visszatérhetne az SZTE-re.” – adta hírül a lap.
Lednitzky András. Fotó: Kuklis István, szegedcafe.hu
“Olyan személyt keresünk, aki tud a szegedi zsidósághoz kapcsolódni, van tapasztalata a vallási közösségek szervezésében. Feladata, hogy megőrizze a szegedi hagyományos zenei értékeket, az istentiszteletek eddigi dallamvilágát” – nyilatkozta Lednitzky András, a Szegedi Zsidó Hitközség vezetője. Fontos a héber és az angol nyelv ismerete.
A szegedi lap több forrása megerősítette, a hitközség Finálit kérte fel, aki egyelőre családi okok miatt gondolkodási időt kért, mert kisgyermeke van és felesége munkája a fővároshoz köti. Lednitzky András elnök július második felében ígérte az új rabbi bemutatkozását.
Az új rabbihelyettes-jelölt augusztus közepétől látja el a teendőit, a szerződést már aláírták. Schwarcz Péternek nem lesz újdonság Szeged, mert egyetemi évei egy részét itt töltötte. Csütörtöktől vasárnapig lesz a városban. Markovics Zsolt, Szeged eddigi főrabbija elhagyja a várost, Budapestre, a Dózsa György úti zsinagógába került áthelyezésre, így új rabbit kellett választaniuk a…
Istentiszteletekkel, emlékterem-avatással, fotókiállítás megnyitásával, valamint koncertekkel ünneplik az új zsinagóga felavatása 110., míg a régi zsinagóga felavatása 170. évfordulóját Szegeden. „Egyszerre örömöt és fájdalmat is jelent számunkra ez a jubileum. Idén ünnepli száztíz éves évfordulóját a világ egyik legszebb zsinagógája, amit 1903. május 19-én Lőw Lipót avatott fel. Csoda, hogy…
Apák nélkül – Nők és gyermekek a szegedi holokausztban címmel június 16-án nyitotta meg kiállítását a Szegedi Zsidó Hitközség a holokauszt 80. évfordulóján a Szegedi Zsinagógában. A kiállítás koncepcióját és forgatókönyvét Ábrahám Vera, Frauhammmer Krisztina, valamint Pataricza Dóra, a Szegedi Zsidó Hitközség Archívumának munkatársai álmodták meg, a kiállítási anyagot kísérő…
Az 1903-ban épült szegedi zsinagóga felújítására nyújt be pályázatot a szegedi zsidó hitközség. A Baumhorn Lipót tervei alapján készült műemlék épület teljes felújítása mintegy 1,5 milliárd forintba kerülne, ekkora összeg azonban még pályázati forrásokból sem teremthető elő. Ezért jelenleg a külső homlokzat rekonstrukcióját és az egyik torony rendbehozatalát tervezik. Az…
A Mazsihisz-Szegedi Zsidó Hitközség, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem Löw Immánuel élete és életműve címmel nemzetközi tudományos konferenciát szervez magyar (és részben angol) nyelven Szegeden 2024. szeptember 4. és 6. között a Szegedi Zsidó Hitközség dísztermében. "A Löw Immánuel szegedi főrabbi életét és munkásságát tárgyaló…
Szerdán Dusha Béla fotóival és a Szimfonikus Zenekar koncertjével nyit az V. Szegedi Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál. Dusha Béla fotográfus Az élő zsinagóga című kiállításának megnyitójával és a Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertjével szerdán este megkezdődik az V. Szegedi Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál, amelynek programjai november 8-ig zajlanak.A fesztivál - melyet…
In "Hírek - lapszemle"
[popup][/popup]
A Szombat Magazin a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket alkalmaz. A honlapunk használatával tájékoztatónkat tudomásul veszed. ElfogadomElutasítomBővebben
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the ...
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.