POLIN – Az eltűnt világ
Tematikus filmnapok a varsói gettófelkelés 70. évfordulójának emlékére
2013. április 19. (péntek) — április 21. (vasárnap)
Örökmozgó Filmmúzeum
Budapest, VII. Erzsébet krt. 39.
Idén tavasszal, 2013. április 19-én lesz a a varsói gettófelkelés kirobbanásának, hetvenedik évfordulója.
Ennek apropóján állította össze a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet a budapesti Lengyel Intézettel közösen „POLIN- Az eltűnt világ” című programsorozatát. Az Örökmozgó Filmmúzeumban április 19-21 között igazi filmtörténeti különlegességekkel, harmincas években készült zsidó tematikájú lengyel és magyar filmekkel, valamint egy, a varsói felkelés történetét bemutató dokumentumfilmmel várják az érdeklődőket a szervezők.
A filmes programkínálatban túlnyomórészt a II. világháború előtti években készült, különböző műfajú alkotásokon keresztül kaphatunk képet a zsidóság mindennapjairól, életéről, a Purimjáték című féktelenül jókedvű Purim-karneválhoz kapcsolódó filmtől kezdve a programban szintén helyet kapó Dybuk expresszív “haláltáncán” keresztül, az első nemzetközi sikerű, Molly Picon, a korszak dívájának nevével fémjelzett jiddis filmig, a Jidl a hegedűsig. A varsói gettófelkelés történetét bemutató dokumentumfilm is különleges élményt kínál, hiszen a felkelés utolsó vezetője, a háborút túlélő Marek Edelman saját élményein keresztül idézi fel a a XX. századi lengyel történelem egyik legmegrázóbb fejezetének emlékét. A Torockói menyasszony Keleti Márton első filmje 1937-ből. Ez, a népszínmű alapvetően színpadi műfajának filmes adaptálására tett kísérlet már témaválasztásában is érdekes, hiszen a rendező a faji megkülönböztetés témájával foglalkozik egy évvel az „első zsidótörvény” bevezetése előtt.
A háború előtti varsói lakosság mintegy 29 százaléka volt zsidó származású, felekezetű. 1943 májusára a lakosság összetétele drasztikusan megváltozott. A gettófelkelés leverése, a még megmaradt zsidóság teljes exterminálásával együtt egy világ felszámolását jelentette. Mi most ennek a letűnt világnak eredünk a nyomába.
A teljes program itt olvasható.