Polgár Judit lett a magyar férfi sakkcsapat szövetségi kapitánya

Írta: nemzetisport.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Polgár Juditot nevezték ki a magyar férfi sakkválogatott szövetségi kapitányának. Seszták Tamás, a Magyar Sakkszövetség elnöke a pénteki sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az elnökség egyhangúlag szavazott bizalmat minden idők legsikeresebb női sakkozójának.

Polgár Judit

Polgár Judit

Seszták Tamás, a Magyar Sakkszövetség elnöke a pénteki sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az elnökség egyhangúlag szavazott bizalmat minden idők legsikeresebb női sakkozójának.

A 39 éves Polgár Judit játékosként kétszer – 1988-ban és 1990-ben – nyert sakkolimpiát a női válogatottal, 2002-ben és 2014-ben tagja volt az ezüstérmes férfi nemzeti együttesnek.

Az élversenyzéstől tavaly vonult vissza, a kapitányi poszton a 64 esztendős Horváth Tamás helyét foglalja el, aki elmondása szerint maga kezdeményezte a váltást.

Polgár Judit bevallotta, kicsit furcsán viszonyult hozzá, amikor először, tavaly ősszel, egy baráti társaságban szóba került, hogy ő legyen a kapitány, de azóta hozzászokott a gondolathoz. Felidézte, hogy már gyerekként megismerkedett a sakkolimpiák légkörével, így pontosan tudja, hogy egy világversenyen mik lehetnek a nehézségek és milyen komplikációk adódhatnak.

„Tudom, mennyire feszített a tempó és szoros a mezőny, de úgy érzem, a magyar csapatnak kedvez a nemrég bevezetett szabály, hogy minden meccset meg kell nyerni, vagyis fordulónként legalább két és fél pontot kell szerezni” – fogalmazott a frissen kinevezett kapitány.

Horváth Tamás kifejtette, azért mostanra időzítették a váltást, hogy Polgár Juditnak a jövő évi sakkolimpia előtt legyen felvezető versenye. Ez pedig nem más, mint a november 12. és 22. között az izlandi Reykjavíkban sorra kerülő csapat Európa-bajnokság.

Seszták Tamás szerint az elnökség nem határozott meg elérendő helyezést az Eb-n a magyar válogatottnak, de ő személy szerint örülne, ha az első három közé kerülne a csapat.

[popup][/popup]